Volt egy éjszaka, aminek akkor úgy tűnt sosem lesz vége. Váradi-Varga Kriszta ugyanis a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban este tíztől reggel majdnem 9-ig vajúdott. Ő is, mi is azt hittük, hogy a negyedik gyerek – ahogy általában lenni szokott – a leggyorsabban érkezik. Nem így történt. Volt egy időszak, lassan hajnalodott már, amikor bevallom, a kedves papa, Laci mellé kuporodva elszundítottam a hatalmas, családi vajúdásra szánt ágyon. Mindeközben Kriszta hol egy nagy labdán, hol a fotelban ücsörögve várta a fájásokat. Csak Kéky Kira szerkesztőtársam volt éber. Azt hiszem, túl sok teát ivott :)

Reggel aztán minden komplikáció nélkül megszületett Balázs, Kriszta negyedik gyermeke.

Azóta eltelt egy hónap, és Kriszta keményen tolja a négygyerekes anyukák hétköznapjait. A legtöbb gondot a testvérféltékenység okozza neki. A két és fél éves Milán ugyanis nem akar tudomást venni az öccséről. Erről így ír naplójában Kriszta:

„Milán eléggé nehezen viseli a kistesó jelenlétét. Nagy szerencsénkre Balázs szinte csak akkor sír, ha éhes. Viszont akkor Milán is éktelen ordításba kezd. Na, ez kikészít minket.”

Többször előfordult, hogy amikor Kriszta a kicsit szoptatta, Milán az anyjába kapaszkodott, és megpróbálta lerángatni róla a babát. És ilyen alkalom rengeteg van, mert a kicsi Balázs szinte egyfolytában szopizni akar.

„Jelenleg kanapényomaték üzemmódban vagyok. Balázs aluszékony volt, az evés kifárasztotta, így szopi közben elaludt, úgyhogy esetünkben a 3-4 óránkénti szoptatás helyett egy végeláthatatlan szoptatási maraton zajlott/zajlik. (Most épp mindkét kicsi alszik, a zöldbab nagyjából 3 órája itt figyel mellettem, és várja, hogy főzelékké váljék. Hát, arra várhat...)

A hattagú Váradi-Varga család egy pici, 52 négyzetméteres lakásban lakik. Az esti fürdésben külön tortúra, hogy mindenki időben bejusson a fürdőszobába, mindenkinek legyen egy rövidke saját ideje magára. Balázst inkább a nappaliban fürdetik, mert úgy egyszerűbb. Szóval ahová az ember néz, mindenhol gyerek, akikkel napközben persze anya van, hisz Laci a családfenntartó, dolgoznia kell.

„… apa kora reggel elindul dolgozni és kora este ér haza (ha nincs túlórája). A férjem szülei sajnos már nem élnek, így nagymamai segítségként az én anyum jöhet szóba, de ő a munkája révén ritkán ér rá. Nálunk nem lesz olyan, hogy apuka viszi őket oviba vagy ő megy értük. Mindig, mindent én…Úgy élek, mint valami „fontosember”, a határidőnapló állandóan a kezem ügyében. Időpontokat egyeztetni mindenkivel, még az hogy eljussak a fodrászhoz az is komoly szervezést igényel. Hihetetlen ez a kettősség, hogy állandó készenléti állapotban vagyok, sokszor az idegbaj kerülget, és mégis olyan boldoggá tesz, hogy ilyen sokan vagyunk!”

A két nagy gyerek Peti és Eszter, akiknek mindjárt kezdődik a suli, sokat segítenek. De azért ugye velük sem annyira egyszerű, hiszen Péter Asperger szindrómája miatt befelé forduló fiú.

„Hogy mi is a legnehezebb számomra? Talán az, hogy elfogadjam, hogy ha nem minden alakul a terveim szerint, akkor a kiborulási fázist kihagyjam, és koncentráljak a megoldásra.

Mi egy zizzent család vagyunk, de számunkra így kerek a világ.

Na, jó amikor nagyobb lakásba költözünk és lesz egy akkora autónk amibe beférünk mindannyian, akkor azt hiszem „kicsit” még kerekebb lesz.”

A család egyetlen lánygyereke Eszter, így fogalmazott: „Anya, most már bezár a babagyár!”

És tényleg bezár. Nem terveznek több gyereket. Így teljes számukra a világ! Krisztának most már „csak” az hiányzik az életéből, hogy egy picit több ideje jusson magára, hogy az anyaság mellett újra nőnek is érezhesse magát.

De, mint ezen a fotón is látszik, Kriszta kívülről egyáltalán nem tűnik gyűröttnek.

Kövessétek majd történetüket a LifeNetwork-ön szeptember 21-én induló dokumentumsorozatunkban!

Hajrá Váradi-Varga család!

Hadas Kriszta