Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

PREMIER! Az apa egy hétig nem szólt a párjához, mikor kiderült, hogy kislányuk lesz

Május óta dolgozunk a "Jön a baba - Hadas Krisztával" című sorozaton, melyben 10 kismama 11 gyermekének születését követtük végig kamerával, és bizony ott voltunk minden fontos pillanatuknál, hogy most megmutathassuk Nektek: ilyenek az igazi családok, akár szabályosak akár szabálytalanok; és ilyenek az igazi anyák: érzelmesek, kemények és lágyak - mind a maguk módján élik a saját életüket.

Elsőként Eszter és Antal történetét ismerhetitek meg. A basszusgitáros, nagyon jóképű férfi (Antal) és barátnője, a csinos gyógyszerész (Eszter) háza egy hétig fagyos csendbe burkolózott, amikor az ultrahangon kiderült, hogy nem kisfiuk, hanem kislányuk születik majd.

Hogy aztán milyen családi konfliktusok, élethelyzetek nehezítették a nagyon hosszúra, 42 hetesre nyúlt várandósságot és túl tudja-e tenni magát az édesapa azon, hogy nem focidrukkere születik - na azt megtudhatjátok délután 3 órakor a LifeNetwork műsorán.

Eszter és Antal már látta a róluk, velük készült "mozit", íme egy pár pillanat, hogyan fogadták a látványt!

Várunk benneteket a képernyő elé minden vasárnap 15 órakor egy újabb kismama és családja valódi történetével!

ISMÉTLÉS: SZOMBAT DÉLELŐTTÖNKÉNT, ez az epizód 27-én 9.50-kor nézhető meg újra :)

Hadas Kriszta főszerkesztő

Kéky Kira felelős szerkesztő



2 Tovább

Antónia Zoé Ő Császári Fensége - és a most már csöppet sem csalódott apuka története

Biztos emlékeztek arra az édesanyára, akinek a szülésére csak vártunk és vártunk... aztán beelőzte őt Timi, és beelőzte Virág is az ikrekkel.

De – mivel baba még benn nem maradt – eljött Eszter napja is.

És mivel a szülés óta eltelt pár hét, itt az ideje, hogy beszámoljunk arról, hogy mire emlékszik vissza a vidám szüléséből az édesanya, és hogyan telnek a hétköznapjaik azóta.

"2014. július 1-n hajnali 2.10-kor született Csiki Antónia Zoé, ahogy én hívom, Picur! :-)

Ha visszagondolok, még most is érzem, ahogy "kicsusszant". Elmondhatatlanul fantasztikus érzés! És most nem a fájdalom megszűnésére, a megkönnyebbülésre gondolok. Olyan érzés volt, mintha először simítanám végig a kicsi testét, először éreztem valójában a fizikai mivoltját.

Kicsit később, amikor apa hozta vissza, hogy szoptassam meg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne (és tényleg az) magam mellé fogtam és szoptattam. Belülről, ösztönből... Senki sem mondta, hogy mit, hogyan... Csak tettem, amit a belsőm diktált..."

Eszter a kórházban mindent megtett, amit meg lehetett, hogy minél gyorsabban legyen teje. 4 litert ivott, tejserkentőt ivott, és egyszercsak arra ébredt, hogy megjött a teje. Ez is teljesen ismeretlen érzés, mint ahogy az is, amikor az első éjszakát vállalta be – még a kórházban – a babával, aki majdnem végig sírt.

"Aztán másnap este, amikor kikísértem apát, betoltam a csecsemősökhöz a babát addig. És akkor hirtelen rám tört! Aggódás, szerelem hiány! Alig vártam, hogy visszamenjek és kihozzam és mellettem legyen Antónia, a kislányom. :-) Aznap este ölelve őt - zokogtam. Ő az enyém, és szeretem, és én vagyok neki AZ ANYA! A MINDEN!

Ekkor tudatosult bennem, hogy anya lettem!"

Eszter kapott tanácsokat a húgától is, aki most 7 hónapos várandós a második babájával. De megélni mindazt, amit eddig csak mondtak neki - na, az nagyon más :)

Antal a kórházban azért "kicsomagolta" a gyereket, ellenőrizte, hogy biztosan lány-e... De már kezd hozzászokni a gondolathoz. Olyannyira, hogy mire Eszterrel hazamentek a babával, a gyerekszoba halványlilára volt festve.

Ahogy mondta: nem a gyerekért, hanem Eszterért tette, hogy a kórház pár napja alatt a barátai segítségével befejezték a házban az addig félbehagyott munkákat, így a kedvesét hatalmas meglepetéssel várta.

Eszter kapott szoptatós fotelt bentre és a kertbe is, virágot... A kutyusok is megismerkedtek Toncsival.

A család tehát egy tündéri leányzóval bővült és ahogy Antal fogalmaz: már egyáltalán nem bánja, hogy kislánya született.

Erről így ír:

"Kezdetben vala az egész ötlet tőlem származott. Szerettem volna, ha mindaz ami én vagyok, azt tovább örökítsem egy kisfiúnak. Más - az életvitelemből, az érdeklődési körömből adódóan - szóba sem jöhetett. 

Nekem.

Az ötletet - egy fagylaltozó teraszán - azonnal akceptálta Eszter, majd a tettek mezejére leptünk, ami szinte rögtön sikert eredményezett: jön a baba, jön a fiam!!!
Aztán az első UH után az arcomon a mosoly frozen...és off és black out.
Azt mondtak kislány...
...egy hétig nem szóltam a páromhoz/!/, utaltam a világot és utáltam mindent, ami kiscsajos: a lepkét, a szájnelkülicicát, a királynőket, a babázást,a rózsaszínt, a ...és...és...és... Sorolhatnám. Mit csinálok egy kislánnyal? Milyen lesz nemfocizni, nemboxolni, nemautozni??
Egy hét után oldódott a feszkó. Bennem. Persze ez akkor a kapcsolatunknak nem tett jót, de közben mégis: én akkor újrarendeztem magamban a jövőt.
A közös jövőt. A mi közös jövőnket.
És Eszter megfelelő intelligenciával bírta ezt. Maximális respekt ezert / is!"


Aztán persze - ahogy ez várható volt - az, ahogy Antal jelen volt a szülésnél és látta kedvese küzdelmét és azt, ahogy világra hozta közös gyermeküket, mindent felül írt.

"Az én lányom!
Micsoda kisember!
Eszterből és belőlem..!
Szeretem!!!

Azt hiszem, bár igazi APUKA még nem lettem, de törekszem rá, szóval azt hiszem: ennél nincs szebb. Van egy szép új család.
Ez a MI családunk!
... mi vagyunk a legboldogabb, legsikeresebb, legjobb új család a világon:
Toncsi, Eszter és én."

És bár a leírás alapján úgy tűnik, hogy minden rózsaszín (a lányszoba lila inkább :))), de Eszteréket sem kerülik el a súrlódások: Eszter elég féltékeny, és finoman fogalmazva is eléggé "sárkányos" mostanában. De ez a hormonoknak is betudható.

Persze a kismamák réme Esztert sem kerüli el: Antónia sírása komoly fejtörést okoz, ha már nem éhes, tiszta a pelus és anya is kéznél van... ilyenkor Eszter is tehetetlen. Ezért aztán nagyon nehéz Neki is. És bár sok pasinak úgy tűnhet, hogy az anya "nem csinál otthon semmit", az a semmi 24 órás szolgálatot takar.

Ráadásul Eszter maximalista a munkájában - és lehet, hogy emiatt anyaként is: pedig a 100% anya, 100% takarítónő, 100% szakácsnő, 100% feleség - szóval ez a tökéletesség tényleg csak a mesékben létezik.

Egyszóval itt van és kezdi belakni a teret a szépséges kiscsaj, Antónia Zoé Ő Császári Felsége - ez a beceneve a kis diktátornak, akit persze imádnak.

Kívánjuk nekik, hogy mindig kincsnek érezzék ezt a szép pici lányt :)


Kéky Kira

1 Tovább

Egy vidám szülés: Eszter és Antal története

A vasárnapi hidegfront miatt majdnem elindultunk Békéscsabára Magdiékhoz, de az a szülés mégsem indult be - ám azért nem maradtunk esemény nélkül! A lehülés csak meghozott egy babát: Eszter és Antal kislányát. Este 8-kor érkezett a telefonhívás, hogy bár csak sima vizsgálatra mentek be a Szent János Kórházba, de dr. Hunka Rezső, Eszter szülés-nőgyógyásza már nem engedi haza őket.

Amikor ugyanis Eszterék a szokásos, kétnaponkénti vizsgálatra megérkeztek, akkor derült ki, hogy "elfogyott" a magzatvíz, 2 ujjnyira nyitva, érett a méhszáj és meszesedik a lepény. Szóval nincs mese: szülni kell. Arról nem beszélve, hogy bár a fogantatás időpontja nagyon bizonytalan volt, de azért a számítások szerint a 40 hetet betöltötte Eszter pár napja. 

Ha lehet egyébként egy szülés vidám, akkor ez az volt: bár eddig is tudtuk Antalról, hogy vicces pasas, de azt nem néztük ki belőle, hogy képes este 9 és hajnali 2 között szinte végig megnevettetni Esztert a fájások között - mindennel viccelődött, még jó, hogy közben arra figyelt, hogy mindent elhozzanaka, amit összekészítettek: így az FH Biobank köldökzsinórvér-őssejtes csomagját is.

Antal nem vicceket mesélt, hanem egyszerűen olyan hatalmas mosoly volt az arcán, hogy nem lehetett nem együtt  vigyorogni vele.

Na jó, az utolsó 2-3 órában néha be kellett érnie egy futó mosollyal, mert egy idő után kissé elfogyott Eszter humorérzéke. 2-3 perces fájásoknál ez talán már érthető :)

Aztán egyszercsak elmúlt éjfél, így már biztosak lehettünk benne, hogy a kisbaba Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjeként ismert híres orvosnak születésnapján (1818 Budapest - 1865 Bécs) jön a világra.

Tulajdonképpen 4 perces fájásokkal indult este 9-10 között a dolog, és éjfélig gyerekjátéknak tűnt az egész, ám elérkezett az idő, amikor már sem feküdni, sem ülni, sem állni nem volt jó.

A Szent János Kórházban szép, meghitten berendezett szülőszobák vannak, bár Eszter a kádban vajúdást nem próbálta ki, arra is lett volna lehetőség. A labdán, Antalba kapaszkodva vészelte át az egyre erősödő és sűrűsödő fájásokat. Tóth Antalné Márta, a szülésznő segített az először szülő Eszternek, hogy miként ossza be az erejét.

A burokrepesztés és némi oxitocin végül rendszerezte és felerősítette annyira a fájásokat, hogy hajnali fél 2 után már lehetett tudni: lassan kitolási szakasz jön.

Csiki Antónia Zoé végül 2 óra 10 perckor született meg, 54 centisen, 3500 grammal.

Rózsaszín ruhába bújtatva adták oda édesapjának, aki eredetileg fiút szeretett volna, de természetesen teljesen elolvadt a gyönyörű kislány látványától :)

A munkamániás Eszterről és a basszusgitáros Antalról és történetükről a szeptember 21-én 15 órakor a LifeNetwork-ön induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorban tudhattok meg mindent.

Kövessetek minket, mert Magdi szülését várjuk Békéscsabán! Bármikor indulhatunk! :)

Kéky Kira

0 Tovább

Jön a baba - Hadas Krisztával

blogavatar

10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Tavasszal láthatóak majd az új részek, addig itt a postr-en bepillanthattok a forgatás kulisszái mögé és élőben izgulhatjátok végig a szüléseket. Tartsatok velünk!

Utolsó kommentek