Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Meg sem nézik az unokájukat! - Premier!

Van egy kismamánk, aki egy kicsi, hajdú-bihari településen, Nagyrábén él. Éva merészen a boldogságot választotta az elvárások helyett, és ezzel a fél falu a szájára vette. Választania kellett, hogy boldogtalanul marad az első párjával, vagy továbblép és Lajossal, az ő határozott, ügyes emberével folytatja az életét.

Döntésének súlya volt, ezt megláthatjátok a róluk készült filmben, melyben a babavárásukat kísértük végig.

A kis Lali születése nagy testi fájdalmakat, és lassan már múló lelki sebeket okozott Évának.

Jön a baba sorozatunkban ő volt az baba, aki egyszerűen nem fért ki az édesanyjából. Éva több mint félnapos, kimerítő vajúdás után sem tágult elég jó ütemben, és attól kellett tartani, hogy még akár egy napot is szenvedne, mire elkezdődhetne a kitolás. Márpedig akkor nem maradt volta ereje Évának arra, hogy megszülje a babáját. Orvosa ezért úgy döntött, hogy császárral emelik ki a babát.

Évát sírva tolták be a műtőbe. Nagy csalódás volt számára, hogy nem tudta természetesen úton megszülni a kisfiát. Ám az nagy megkönnyebbülés volt, hogy alig fél óra múlva Lali 2900 grammal, és tökéletesen egészségesen látta meg a napvilágot.

Azóta Lajos és Éva keményen tolják a háromgyerekes szülők életét. A családfő Bihartordán, egy állattartó telepen dolgozik. Teheneket ellet, bocikat etet, mellette birkákat nyír. Gyakran reggel öttől délután ötig. Ilyenkor a szoptatós kismama egyedül van a gyerekekkel: az előző kapcsolatából született 6 éves Csillával, Lajossal első közös gyermekükkel Bernivel és a hathetes Lalival. Éva napközben a háztájit is ellátja.

Így ír erről Éva:

"Mi okoz nehézséget? Ha Lajos egész napos, akkor én egyedül vagyok a gyerekekkel, és nagyon nehezen birok velük. Ahogy ez már lenni szokott, nem fogadnak szót. A kisebbik lány állandóan Lali fejét simogatja, puszilgatja, szopizásnál főleg, hiába mondom neki, hogy békén kellene ilyenkor hagynia. A nagyobbik azzal nyúz, hogy játsszak vele, csináljak neki gumikarkötőt.

Ha Lali itthon van, akkor megpróbálja a lányokat magával vinni, mert most van a birkanyírás. Akkor legalább van egy kis időm, de mivel nincs segítségem (csak egy hétig volt) így mosok, főzök, takarítok, sütök, vasalok, apró jószágokat intézem, a kertet kapálom - és mindezt egyedül.

Ez mind nem elég...

Beállítottam a keltetőgépünket is, azt is én kezelem, most kelnek ki a csirkéink.

Este nagyon fáradtan dőlök be az ágyba. Pedig még elalvás előtt a nagyobbik lányomnak szoktam esti mesét is mesélni, aztán elénekeljük a "Jó éjt gyerekek"-et együtt, és úgy alszik el."

És Lalika nem is szopizik, nem olyan ügyes, mint a két lány volt. Nehezen büfizik, viszont akkor jó sok kijön belőle, a pelenkában lévő termés meg túl híg... Hiába háromgyerekes édesanya Éva, ez újdonság neki.

Amikor csípőszűrésen voltak vele, akkor terpeszpelust írtak fel nekik, vélhetőleg inkább csak megelőzésképpen, mert nem mondták, hogy valami nem stimmelne. Ilyen sem volt az első két lánynál, ráadásul Lalikán össze-vissza csúszkál a merevítő része középen... Szóval nem könnyű most Évának.

Ráadásul a párján kívül csak a nagynénje, Manyi néni és a barátnője tud segíteni. A szüleire sajnos továbbra sem számíthat. A családi harag azóta tart, hogy Éva Lajosért elhagyta előző párját. Szülei azóta nem állnak szóba vele, és a két kisebbik unokájukat sem látták még. Nyilván az egész családot nagyon megviseli ez a helyzet, ám békülni - egyelőre - még sem akarnak.

Mi azért reméljük, hogy eljön majd az idő, amikor újra egymásra találnak!

Éva történetét, a különleges vidéki hangulatot bociszületéssel, birkanyírással vasárnap 16 órakor láthatjátok a LifeNetwork csatornán! Tartsatok velünk, mert nálunk újra "Jön a baba"!

Hadas Kriszta

0 Tovább

Nem fért ki a baba - több mint 10 óra vajúdás után császár lett a vége

Az óraátállítás napján, vasárnap, amikor egyébként is csak 23 órás a nap, arra ébredni reggel fél 9-kor, hogy Hadas Kriszta számát látom a kijelzőn, ez csak szülést jelenthet.

Fegyver Éva hajnal óta vajúdik - tőlünk 220 kilométerre, Debrecenben. Harmadik gyerek, ennek fele se tréfa - indulni kell mielőbb!

Délre értünk le a cívis városba, ahol nagy szeretettel fogadtak minket, Éva arca is ragyogott, ahogy beléptünk, és Lajos, az erős, mosolygós férfi Éva fejénél állva tartotta a frontot.

Dr. Juhász Gábor burokrepesztéssel fogadott minket - és bevallom, életemben annyi magzatvizet nem láttam, mint amennyi Évából kijött! Körülbelül 2 és fél liternyi. Nagyon lassan, óvatosan kellett leengedni ennyi vizet, nehogy az áramlás előresodorja a köldökzsinórt vagy a baba egyik kezét - mert akkor azonnal császármetszésre lenne szükség.

A művelet sikeres volt, és Éva eddig is elég erős fájásai tovább durvultak.

Hajnal 3 óta voltak rendszeresek a fájások, de már előző este is voltak ritkán. Szóval már jó ideje nem aludt és tűrte angyali arccal a méhösszehúzódásokat.

Éva 154 centis, vékony asszonyka, Lajos, a párja normál testalkatú, talán 180 körül lehet - valószínűleg a természet okosan rendelkezett, hogy a számított idő előtt 2 héttel beindult a szülés, hiszen Éva kis termetéhez vélhetőleg nagy lesz a születendő baba. Éva első két babáját megszülte sima úton, bár a 2. gyereknél súlyos komplikációk léptek fel. A szülés másnapján életmentő műtétet hajtottak rajta végre, vérátömlesztést is kapott. Épp ezért most nem abban a kissebb, városi kórházban szül, hanem a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Ez egy nagyon modern, jól felszerelt és nem utolsósorban bababarát kórház. Gyönyörű épület, szép szülőszoba, bekészített köldökzsinórvér- és szövetlevételi szett, kedves orvosok, mosolygós szülésznő (Győrffy Mónika), rendszeres, erős fájások - minden rendben lévőnek tűnt. De csak tűnt.

Órák teltek el, Évának felajánlották, hogy lélegezzen be nevetőgázt (másnéven kéjgázt, nitrogén-oxidot), mivel az csökkenti a fájdalmat és lazítja a kismamát. Így aztán a következő, egyre erősödő fájásoknál ki is próbálta: úgy érezte, valóban segít. Amikor jött egy fájás, a baba szívverése is felgyorsult - ez épp így tökéletes.

A két gyereket elosztották: a nagylány ment Éva szüleihez, a kicsi a keresztmamához - őt ugyanis Éva szülei nem akarják elfogadni.

Lajos egyébként tegnap este még borjat elletett, hajnal 3-kor szólt haza Éva, hogy a párja autóval menjen dolgozni, mert bizony szülés lesz nap közben.

Kérték, hogy kicsit üljön, álljon, mert nem akart folytatódni a tágulás, és felajánlották az EDA-t is, tehát a gerincbe adott fájdalomcsillapítást. Egyre fáradtabb volt ugyanis. És Éva, aki az első két babáját fájdalomcsillapítás nélkül szülte, most örült a felajánlott lehetőségnek, és kérte.

Ám, az élet mást hozott.

A kórházban, tőlünk 20 méterre ugyanis sürgősségi császármetszésre ugrott össze vasárnap az ügyeletes csapat, ugyanis egy 32 hetes kismamát lepényleválással hoztak be. Így nem volt szabad aneszteziológus. Addig is a nevetőgázt használta Éva és várt türelmesen - szűk 4 ujjnyira mondta a helyzetet az adjunktus úr.

Ám a következő órában ez nem nőtt, sőt! Kiderült, hogy - ha lehet ilyet mondani - még rosszabb is lett a helyzet benn. A baba koponyája ugyanis nem úgy forog, ahogy kellene. Ennek az lehet az oka nagy valószínűség szerint, hogy Évához képest, aki - mint mondtam - 154 centi és vékonyka, ez a baba túl nagy. És az utóbbi időben a fájások alatt a magzati szívhang nem felgyorsult, hanem lelassult. És ez nagyon nem jó. Ráadásul az előző szülésnél eléggé megsérült Éva alul, életveszélybe került - ez az előzmény is óvatosságra intette az orvost, aki azért Évának már jó ideje mondogatta, hogy ha nem úgy alakulnak a dolgok, akkor inkább vágnak, minthogy baja essen bármelyikőjüknek is.

Elhangzott tehát a döntés: császármetszés lesz.

Az orvos nagyon kedvesen nyugtatta Évát: "mindent megtett a kismama, mindent szépen csinált, nagyon jól tűrte a vajúdást is, de nem lehet a végtelenségig várni. Lehet, hogy magától is megszületne a kisfiú, de akár 2 napig is tarthatna. Régebben az ilyen helyzetbe bele is halhattak a babák. Sőt akár az édesanya is."

Éva aggódó kérdéseire nyugodt hangú, részletes válaszokat kapott. Ám hiába a szép szavak, Éva bizony sírt egy kicsit, amikor a műtőbe tolták.

És aztán gyorsan történt minden: Lajos, és a kisebbik lány, Bernadett időközben megérkező keresztmamája ott kukucskáltak befelé a műtő ablakán. És itt már Lajos sem volt olyan sziklaszilárd, a szíve szakadt meg az asszonykájáért, amikor látta, hogy előkészítik.

Ám nem volt miért aggódni: benn a csapat (Dr. Kozma Bence szülész-nőgyógyász szakorvos, Dr. Filep Annamária anaesthesiologus szakorvos, Kathy Zsuzsanna anaesthesiologus szakasszisztens, Szabóné Papp Irén műtősnő, Matolcsy Attila műtőssegéd) rutinosan dolgozott össze.

Nagyon gyorsan, komplikációmentesen kiemelték Évából a babát, akiről az derült ki, hogy egyáltalán nem jó irányba kezdett el forogni a beilleszkedéshez. Folyton felfelé rúgta magát ahelyett, hogy előre fúrta volna magát a kijárat felé.

A kis Lajos - mert édesapja után a Lajos nevet kapta - egészséges - állapította meg Dr. Kovács Judit - neonatológus szakorvos. 2900 gramm és 49 centis lett, ám már most 34-es volt a feje, ha tovább nő, akkor elég reménytelen lett volna, hogy azon a szűk medencén kiférjen.

A babát itt is az édesapa veheti a mellére először, ha az édesanyát műtik: Lajos meg is lepődött, de határtalan boldogsággal ölelte meztelen mellkasára a pelenkás, de egyébként csupasz, nagyon magzatmázas kisfiát.

Nemsokára Éva is kikerült a műtőből és Ráczné Nagy Gabriella csecsemő- és gyermekszakápoló segítségével már mellre is tehette kisfiát. Lajos értesítette az FHBiobankot, hogy lehet jönni a levett anyagért, aztán összebújtak és csak csodálták ezt a csöppnyi kisfiút - aki az első fiúgyereke Lajosnak.

Éva, a Kis Lajos, az édesapa, Hadas Kriszta és Kéky Kira
Caption

A családnak sok boldogságot kívánunk, és gyors gyógyulást, sok tejet Évának!

Köszönjük a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának, hogy fogadtak minket!

Kéky Kira

2 Tovább

Jön a baba - Hadas Krisztával

blogavatar

10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Tavasszal láthatóak majd az új részek, addig itt a postr-en bepillanthattok a forgatás kulisszái mögé és élőben izgulhatjátok végig a szüléseket. Tartsatok velünk!

Utolsó kommentek