Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jön Éva és Bölény története - vajon hogyan fogadták?

A Jön a baba - Hadas Krisztával sorozat második részében a tatabányai Éva és Bölény (Krisztián) történetét mutatjuk be. 

Bölény a 46 éves Éva 11 évvel fiatalabb társa hosszú évek óta neveli Éva gyerekeit, most pedig édesapává avanzsál, hiszen közös gyermeküket várják. Mi most is ott voltunk minden fontos pillanatuknál, hogy most megmutathassuk Nektek: ilyen egy nagyon szabálytalan, de nagyon vagány család élete.

Bölény - bár szerette volna - a film megnézésére nem tudott eljönni, mert megint kinnragadt a kamionjával külföldön, így barátnője kísérte el Évát és a kis Leát. Lessünk bele, hogyan fogadta Éva a róluk szóló filmet!

Várunk benneteket a képernyő elé minden vasárnap 15 órakor egy újabb kismama és családja valódi történetével!

0 Tovább

46 évesen, magas vérnyomás miatt császárral szülte negyedik babáját Éva

Évának 160 fölé ment a vérnyomása az utóbbi pár napban, és mivel 46 évesen a negyedik babáját várta, ezért jobbnak látták befektetni.

Éjjel aztán már némi fájás és vérzés is jelentkezett, ezért Dr. Molnár Mihály osztályvezető főorvos úgy döntött, hogy a 39 hetes babát császármetszéssel a világra segítik a tatabányai Szent Borbála Kórházban. Reggel kaptuk az értesítést, azonnal indultunk.

40 perc volt az út Tatabányáig, ahol már Évát előkészítve találtuk, a műtét perceken belül kezdődött.

Éva elég zaklatott volt, félt a császármetszéstől, mert előző három gyermekét természetes úton szülte meg.

Éva szinte egész éjjel nem tudott aludni, azt mondja, a leghosszabb idő 18 perc volt, amit szundítani sikerült. Miután beértünk a kórházba, a vagány, a tetoválásokat nagyon kedvelő édesanya (akinek a hátán egy fa alatt parkoló trabant van) a gerincébe kapott érzéstelenítést - ettől félt, de végül meglepődött, hogy mennyire nem volt vészes.

A műtőbe bekészítették az FH Biobank köldökzsinórvér-őssejtes dobozát is, hogy a megszületés után azonnal levehessék a köldökzsinórvért. Éva ébren volt a műtét alatt, melyet Dr. Pazár Dániel és csapata végzett, és rögtön megnézhette a hatalmas hanggal méltatlankodó kislányát.

Amikor a Leát felöltöztették és édesapja a karjába fogta, a nagydarab kamionsofőr könnyei bizony csorogni kezdtek - Lea pedig, aki addig sírt, azonnal elcsendesedett.

Éva most egy darabig fekvésre van fogva a gerincbe adott érzéstelenítés miatt, de a babáját már megszoptatta, és most végre ő is alhat egyet.

Gratulálunk az édesapának, akinek ez az első gyermeke. Róla és Éva különleges élettörténetéről, családjáról a szeptemberben a LifeNetwork-ön induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorban tudhattok meg mindent.

Kövessetek minket, mert Eszter továbbra is mindenórás, ő az, akinek dátum szerint a leghamarabb kellett volna szülnie, de eddig már hárman előzték le: Éván kívül Timi és Virág (az ikrekkel) is.

Kéky Kira

2 Tovább

Megszületett Lea!

A Jön a baba - Hadas Krisztával sorozat újabb babája született meg a kameráink előtt: 3060 grammal jött a világra Emmer Éva és "Bölény" kislánya :)

10 óra 44 perckor kiemelték őt a mama hasából, minden tökéletesen zajlott.

Mindenki egészséges :)

Gratulálunk a családnak, és köszönjük szépen a tatabányai Szent Borbála Kórháznak a lehetőséget! 

Éva, az édesapa, Lea, Hadas Kriszta és Kéky Kira a szülés után fél órával :)

Délután jövünk a részletes beszámolóval, és ősszel a 10 részes "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorban a LifeNetwork-ön az egyik részben Éva történetét ismehetitek meg.

0 Tovább

Jön a baba - Hadas Krisztával

blogavatar

10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Tavasszal láthatóak majd az új részek, addig itt a postr-en bepillanthattok a forgatás kulisszái mögé és élőben izgulhatjátok végig a szüléseket. Tartsatok velünk!

Utolsó kommentek