Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Zsuzsa, Zsolt, és az ajándék petesejttel fogant Maja története - JÖN!

Vasárnap délután megismerhettek egy gyönyörű kislányt, akinek a fogantatásához két anyuka is kellett. Zsuzsa története igazán különös, 11 év várakozás és vágyakozás után, igazán nem mindennapi módon lett édesanya.

Korai klimax miatt (ez egy tünetegyüttes), nem rendelkezett a teherbeeséshez megfelelő petesejttel, így gondolt egy merészet: megkérdezte az unokatestvérét, Melindát, aki ikerlányok édesanyja, hogy adna-e neki petesejtet.

Melinda azonnal rávágta - gondolkodás nélkül! - hogy igen, és mi innen kapcsolódtunk be a történetbe.

A Zsuzsáról és Zsoltról, illetve Majáról készült 45 perces filmet most is megmutattuk a hivatalos premier előtt az érintetteknek, íme a reakciójuk! 

De vissza a szüléshez!

Míg a mamát benn ellátták és kitolták a szobájába, addig az édesapa dajkálhatta a kicsit, nem is akárhogy!

Egyedi, általunk csak itt (az Uzsoki utcai Kórházban) látott módon babusgatták a csöppséget, míg édesanyja még a műtőben volt. Ezt is láthatjátok vasárnap!

Jön a baba - Hadas Krisztával, Zsuzsa premiere vasárnap 15 órakor!

És persze várunk benneteket a képernyő elé minden vasárnap 15 órakor egy újabb kismama és családja valódi történetével!

2 Tovább

A 11 éve várt baba másfél hónapos lett, és már felkérték filmszerepre

Most volt, hogy Almádi Zsuzsával és férjével Zsolttal a császármetszés előtt izgatottan fotózkodtunk.

Pontosabban csak az apuka, és mi izgultunk, Zsuzsán valami földöntúli nyugalom látszott. Pedig 11 évet vártak a kicsi Majára, aki Zsuzsa egészségügyi problémái miatt végül petesejtdonációval fogant. A szülést Zsuzsa unokatestvére - aki első kérésre adta petesejtjét - végigizgulta a folyosón.

Aztán amikor kiemelték anyukája hasából az egészséges kislányt, Zsuzsában, mint ha átszakadt volna egy erős gát, végre átadta magát a hatalmas boldogságnak, és percekig csak halkan sírt és sírt.

Azóta gyakorlatilag eufóriában élnek ők hárman. Így ír erről naplójában Zsuzsa:

"Majus ma 1 hónapos!

Rohan az idő, még épp csak most volt, hogy a doktor úr megerősítette: kisbabát várok :)

Bizonyára minden anyuka a boldogságtól úszik, mikor végre világra jön a várva várt baby.

A mi örömünk elmondhatatlan, mert ennek a kislánynak a létezése igazi csoda!

Az életemmel eddig is elégedett voltam, hiszen a világ legcsodálatosabb férjét tudhatom a magam mellett, szerető családom van, de valami hiányérzetem mindig is volt. Nem volt semmi ehhez fogható dolog, amiért így tudtam volna lelkesedni, és tűzön-vízen át mindent megtenni, mint az, hogy gyermekem legyen!

Ő hiányzott az életemből-életünkből, egy kis jövevény, és most már tudom, hogy igen is erre születtem, kiteljesedett az életem, és azt csinálom amit mindig szerettem volna.

Édesanya vagyok!!!!

És ami az örömömet megsokszorozza, hogy a párom személyében a kis Majácskánknak olyan Apukája van, akinél jobbat el sem tudnék képzelni."

És tényleg, a munkamániás Zsolt olyan, mintha kicserélték volna. A nagy ember az első hetekben minden pillanatát kislánya ölelgetésével, puszilgatásával töltötte. A szülők többé nem idegeskednek.

Pedig Maja az első időkben jócskán vesztett születési súlyából. Valahogy sehogy sem ment neki a szoptatás. Zsuzsa mindennel próbálkozott, még azt a módszert is bevetette, hogy a lefejt tejet egy vékony csövecskén keresztül, mellhez szorítva vezette be a baba szájába. Gyakorlott szakember, szoptatási tanácsadó is járt hozzájuk, aki megmutatta a különböző praktikákat.

Aztán lassan-lassan Maja hízni kezdett. Egy hónaposan érte el a születési súlyát. Most már gyarapodik, és olyan szép, hogy már két filmhez is "felkérték" szereplőnek, túl is van mindkét forgatáson - nagyon jól viselte a kamerákat.

A szülők büszkén babakocsiznak vele, az esti fürdetés pedig ilyen fürdető vödörben zajlik náluk. Azt mondják, Majus nagyon élvezi, mert a meleg vízben rögtön felveszi a magzati pózt, úgy érzi magát mintha még Zsuzsa hasában lenne - néha alszik is fürdetés közben. Nincs sírás, nincs tiltakozás...

Zsuzsa, Zsolt és Maja - nagyon sok boldogságot kívánunk Nektek!

Kövessék majd történetüket a LifeNetwork-ön szeptember 21-én induló dokumentumsorozatunkban!

Tudjátok: "Jön a baba - Hadas Krisztával"!

Hadas Kriszta

0 Tovább

Egy baba, akinek a fogantatásához két anyuka is kellett: Zsuzsa története

Azt tudjuk, hogy egy nő mindenre képes, hogy gyereke legyen, de ebben a történetben két nőnek kellett áldozatot vállalnia, hogy ma megszülethessen Zsuzsa és Zsolt kislánya: Maja.

Zsuzsa ugyanis korai klimax miatt (ez egy tünetegyüttes), nem rendelkezett a teherbeeséshez megfelelő petesejttel, így gondolt egy merészet, és megkérdezte az unokatestvérét, Melindát, aki ikerlányok édesanyja, hogy adna-e neki petesejtet, hogy lehessen babája neki és a férjének.

Melinda azonnal rávágta, gondolkodás nélkül, hogy igen.

Így történt, hogy 2 hónap múlva már megvolt a petesejt, a kis élet lombikban megfogant, Zsuzsa méhében megtapadt és elkezdődött az áldott 9 hónap, melynek ma lett vége az Uzsoki Kórházban, ahol a 3250 grammos Maját világra segítette Dr. Habermajer László.

Elek Vera szülésznő, aki Zsuzsát segítette hónapokig, reggel előkészítette a császárra a kismamát (és egy kicsit lélekben az édesapát is).

Zsuzsa gerincbe kapott érzéstelenítést, így a császármetszés alatt ébren volt. Már reggel is, amikor Hadas Krisztával bementünk hozzá az előkészítőbe (ahol már épp tanulmányozták az FH Biobank köldökzsinórvér-őssejt gyűjtő csomagját), rendkívül nyugodt volt, benn a műtőben is végig mosolygott.

És míg kinn a család drukkolt, addig benn gyorsan, komplikációmentesen megszületett a pár kislánya, akinek tulajdonképpen biológiailag két édesanyja is lesz, és akit Melinda, a petesejtdonor unokatestvér az unokahúgának tekint.

Maját egy pillanatra megmutatták édesanyjának, de aztán vitték mérni, öltöztetni. A csecsemőorvos megvizsgálta és tökéletesnek, egészségesnek találta a 39. hétre, programozott császárral született babát.

Már felöltöztetve is láthatta Maját a műtőben az összevarrása közben Zsuzsa, és alaposan meg is puszilgatta a kicsi lányát.

Míg a mamát benn ellátták és kitolták a szobájába, addig az édesapa dajkálhatta a kicsit, nem is akárhogy! Úgynevezett "szőrkontaktust" alkalmaztak: az édesapa a meztelen mellkasára tehette a kicsit, aki ott békésen elszundított és a saját ujját cumizta :)

Zsolt azt mondta, egyszerűen képtelen felfogni, képtelen elhinni, hogy végre a kezében tarthatja azt a csöppnyi lényt, akinek a megérkezésére 11 évet várt! Nem csak ő érzékenyült el, hanem a teljes család is: sírt az édesanya, a nagymama és nagypapa és sírt bizony Melinda, akinek Zsuzsáék a boldogságukat köszönhetik, és aki a meghatottságtól szinte szólni sem tudott.

Putzné Nagy Erika csecsemős szakápoló nemsokára kivitte az édesanyához a kisbabáját és mellre tette: Maja ügyesen próbálkozott a szopizással :)

Zsuzsa, Zsolt és a kicsi Maja történetét a szeptemberben a LifeNetwork-ön induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorban láthatjátok.

A családnak gratulálunk, az Uzsoki Kórháznak és a szülésnél ott lévőknek köszönjük a segítőkészséget és a kedves fogadtatást!

Kövessetek minket, mert még van 3 édesanyánk, akinek a szülésére készülünk! 

Kéky Kira

0 Tovább

Jön a baba - Hadas Krisztával

blogavatar

10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Tavasszal láthatóak majd az új részek, addig itt a postr-en bepillanthattok a forgatás kulisszái mögé és élőben izgulhatjátok végig a szüléseket. Tartsatok velünk!

Utolsó kommentek