Két, egészséges, előző kapcsolatból származó nagyfiú után, évek keserves próbálkozása és hat lombikkezelés után érkezik Szofi a házaspár életébe.

"Ez a baba igazi csoda az életünkben!" - így érzi Szijártó-Schleer Mónika, aki most a fellegekben jár, de megjárta a poklot is.

Móni - vagy ahogyan sokan becézik Mona - 42 éves.

Fiait 20 és 29 éves korában szülte, mindkettő más apától van.

A két válás után már az is csodaszámba ment, hogy harmadszor talált társat magának, és Feri a két nagyfiúval is elfogadta Monát. Feri még sosem élte át az apaság érzését, vágyott gyermekre, de el tudta volna fogadni, hogy Mona nem szül többet. 

Ám aztán Mona egyre inkább azt látta, hogy Feri annyira jó apa, hogy vétek lenne nem vállalni a közös gyermeket. Bár Mona félt, hogy úgy járhat, ahogy az előző kapcsolataiban, hogy megint egyedül marad, csak most már három gyermekkel. Ám mivel nagyon szereti Ferit, és határtalan bizalom alakult ki közöttük, ezért úgy döntöttek, hogy megpróbálják összehozni a közös babát.

Mivel már mindketten túl voltak a negyvenen, rögtön orvosi segítséget vettek igénybe.

Két év alatt 17 embrió beültetésén és "elveszítésén" voltak túl, arra két évre Mona úgy emlékszik vissza, hogy csupa megpróbáltatás volt, tele sírással.

Mona rettenetes lelki kínokat élt át, depressziós is volt - kétségek között vergődött, nagyon akart gyermeket a férjétől, de szinte felőrölte, hogy több mint száz (!) negatív terhességi tesztet látot, mindig csalódnia kellett. Nem, egyáltalán nem lehetett azt mondani, hogy felhőtlen, boldog életet éltek ez idő alatt.

De nem akarták feladni, ezért mindig jött egy újabb beültetés.

És erről a következőket írta Mona:

"Rá tíz nappal elvégeztem munka közben egy terhességi gyors tesztet, ami pozitív lett! Istenem, azt nem lehet elmondani, hogy mit éreztem! Sokkot kaptam! Legalább száz sikertelen teszt után, a kezemben tartottam a pozitív tesztet, képtelen voltam felfogni! Masnit kötöttem rá és este a párom kezébe adtam :) Ő is zavartan, mosolyogva kérdezte, az akkor most mit jelent? Azt mondtam, úgy néz ki édesapa leszel! Kiderült, hogy egy teljesen egészséges, pici lányt hordok a szívem alatt, és bár mindegy volt, hogy kisfiú, vagy kislány lesz, de titkon mindketten egy Szofi babára vártunk – és most útban van!"

Már 7 hónapos terhesen, kerek pocakkal, hófehér ruhában házasodtak össze Bikalon a Puchner Kastélyban a két nagyfiú jelenlétében. Az esküvőt is láthatjátok majd a "Jön a baba - Hadas Krisztával" sorozatban, ősszel!

Mona egyszer már bekerült a SOTE-ra (ahol szülni fog), mert a hőségben a grillezéstől rosszul lett, de semmi baja nem lett sem neki, sem a kis Szofinak, csak a biztonság kedvéért fogták benn pár napra.

Csináltak pár vizsgálatot, de minden rendben van, és a kismama ismét otthon készülhet az utolsó hetekre. 

Móni jövő héten programozott császárral szül a Semmelweis Egyetem I-es számú Női Klinikáján.

Így, nem sokkal a baba megérkezése előtt nagyon erősen dolgoznak benne a hormonok, ennek tudható be, hogy a lelke nagyon érzékeny, illetve ez a várandóssága most igazi teher a szó fizikai értelmében is.

"Nem éreztem még ilyen terhet, és emiatt fájdalmat, mozgásképtelenséget, olyan mintha nem én irányítanám a testem, csak tehetetlenül el kell viselnem a dolgot! Ki vagyok szolgáltatva... Nem hiszem el, hogy ennek vége lesz egyszer, pedig ésszel tudom, hogy vége lesz, ráadásul milyen gyönyörű vége!... Szofival :) Furcsa, mert néha még mindig nem értem, mit keresek egy terhesrendelésen!!! Tiszta őrület, kislányom, kislányunk lesz!!!" 

A történésekről, Szofi megérkezéséről a szeptemberben a LifeNetwork-ön induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorban, illetve a jövő hétren óráról-órára itt, a Postr-en számolunk be, ha eljön az ideje!

Kéky Kira