Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A 7. babánk 7. hó 7-én született meg! Magdi története Békéscsabán

A 7. baba  7. hó 7-én született meg a "Jön a baba - Hadas Krisztával" műsorban, és ez a szülés okozta a legnagyobb fejtörést, szervezést, hiszen 3 órányira volt tőlünk Magdi.

Arra kértük a negyedik gyerekével várandós édesanyát, hogy azonnal szóljon, ha szülésre gyanakszik, mert inkább érjünk le hamarabb, mintsem lemaradjunk az eseményről.

Hajnali 4 óra után riasztotta Magdi Hadas Krisztát, hogy elment a nyákdugó, és 8-10 perces fájásokat mér.

Még kicsit bizonytalan volt, hogy ebből szülés lesz-e, de mivel vasárnap betöltötte a 40. hetet, ezért Magdi mégis csak úgy gondolta, hogy beszél a szülésznővel is.

Így született meg a döntés, hogy ma mindenképpen megszületik Bulcsú, mert úgy lehet venni, hogy ez a szülés elindult.

4:40-kor hívott engem Kriszta, hogy 6 órakor induljunk el a Széna térről Békéscsabára.

Arra kértük Magdit, hogy addig szorítsa össze, és tartsa bent a babát! :-)

Hogy le ne maradjunk a készülődésről, Magdi szomszédasszonya Teca a saját kiskamerájával rögzítette az elindulást.

9 után érkeztünk Békéscsabára (még jó, hogy az FH Biobank köldökzsinórvér-őssejt gyűjtő csomagját már megkapták és nem nekünk kellett még azért is elkanyarodnunk itt Budapesten). A kórházban ahol hatalmas szeretettel fogadtak minket. Megismerkedtünk Szabadosné Benkő Hajnalka szülésznővel (aki az eddigi összes szülését kísérte Magdinak), beöltöztünk, készen álltunk.

Magdi olyan szigorúan betartotta, amit kértünk, hogy szinte semmit nem változott a helyzet órák óta. Ám amint megérkeztünk, összeölelkeztünk, és kiörültük magunkat, hirtelen felgyorsultak az események.

Szinte hihetetlen, de abban a pillanatban, amikor az orvos burokrepesztésre behívta Magdit a vizsgálóba, egyszer csak magától megpattant a burok, és a magzatvíz elárasztotta Magdit.

Gyakorlatilag negyed órán belül rendszereződtek és felerősödtek a fájások. Magdi és Csaba, a férje elvonultak zuhanyzós vajúdásra. Mikor onnan megérkeztek, az orvos újabb egy ujjnyi tágulást tapasztalt. Átsétáltunk a folyós végén lévő vajúdószobába, ahol a szülésznő megeresztett egy kád meleg vizet, de Magdi éppen hogy csak beleállt, és már közölte is, hogy szerinte szülni fog.

Mivel ez a 4. gyereke, csak tudja!

És igaza lett. A szülőágyon az orvos 4 ujjnyi tágulást és elsimult méhszájat talált, szabad volt az út a babának. Egy óra sem telt el a burokrepedés után, és Magdi kitolási szakaszba ért.

Eközben a tőlünk összesen egy függönnyel elválasztott másik szülőágyon szintén vajúdott egy édesanya, és szinkronban lehetett hallani az utasításokat: Nagy levegő! Bent tart! Hang nélkül, erősen nyom!

Ez az együttszülés elképesztő élmény volt - valahogy olyan intim és őszinte. Mindenki, aki a szülőszobában volt, alá volt rendelve egy nagy természeti erőnek, az ösztönnek, amelyben egy új élet jön a világra, és amelyben mi, kísérők csak kívülállók lehetünk.

A szomszéd ágyon 11.30-kor megszületett a kislány.

Amikor az egyik fájással kibújt Búlcsú feje, akkor azért eléggé kék volt, gyorsan leszívták az orrát, száját, és a szerencsére gyorsan érkező következő fájás alatt a szülészorvos rányomásával kicsusszant Bulcsú.

Picit ijesztő volt, hogy nem azonnal sírt fel, hanem paskolgatni, masszírozni kellett, de a szülésznő szerint ez teljesen "belefért".

A szülésznő elmondta, hogy azért volt kék Bulcsú feje, mert egy fájás alatt kibújt a baba feje, de ott elmúlt a fájás és várni kellett a következőre, hogy újra lehessen nyomni! A köldökzsinór pedig (elég hosszú volt szerencsére) Bulcsú nyakára volt tekeredve. Nem volt veszélyben a kisbaba, sokan születnek nyakra tekeredett köldökzsinórral, de ez még belefér.

Egyszóval Bulcsú 11 óra 40 perckor gátvégelemmel, vágás nélkül született meg. Édesanyja azonnal megkapta és magához ölelhette.

Levették a köldökzsinórvért, aztán egy gyors mosdatás, mérés után felöltöztették a kis vasgyúrót, aki 4200 grammal, 54 centivel, 37-es fejmérettel született.

Egy picit az inkubátorba került, hogy még melegedjen.  

Egy kis akklimatizálódás után Magdi megkapta Bulcsút, megszoptatta, és délután a két lány, Virág és Kamilla, illetve a 2 éves Bendegúz is meglátoggatta a legkisebb Kovács családtagot. Meg persze az egész család :)

Magdinak gratulálunk a 4. gyermekéhez, a Réthy Pál Kórháznak,  Dr. Ombódi Róbert szülész-nőgyógyásznak és Szabadosné Benkő Hajnalkának, illetve az osztály minden dolgozójának, a csecsemősöknek köszönjük a remek fogadtatást, a kedvességet!

Magdi, a hagyományörző család és a gyerekek történetét  a szeptember 21-én a LifeNetwork-ön induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorban láthatjátok.

Igaz, most egy hét alatt 3 szülés is volt (Eszter, Bernadett és most Magdi), de kövessetek minket, mert még van négy édesanyánk! 

Kéky Kira

3 Tovább

Hatalmas kisbaba gátvédelemmel: Bulcsú is megérkezett

Épp csak ideértünk, máris beerősödtek a fájások :)

De Bulcsú rendes srác volt, és  ügyesen megvárt minket!

54 centisen és 4 kiló 20 dekával jött a világra 11 óra 40 perckor a békéscsabai Réthy Pál Kórházban, Dr. Ombódi Róbert szülész-nőgyógyász és Szabadosné Benkő Hajnalka szülésznő segítségével, természetes úton.

Ő a család negyedik gyereke, mindenki remekül van! A szüléstörténetet itt olvashatjátok!

Gratulálunk!

0 Tovább

Jön a baba - Hadas Krisztával

blogavatar

10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Tavasszal láthatóak majd az új részek, addig itt a postr-en bepillanthattok a forgatás kulisszái mögé és élőben izgulhatjátok végig a szüléseket. Tartsatok velünk!

Utolsó kommentek