Bár úgy tűnt, hogy a férjével ellentétben Móni a műtéti előkészítőben még teljes nyugalommal várta a műtétet, de bent bizony elszakadt a cérna, minden felhalmozódott feszültség utat tört magának.

De ne itt kezdjük, hanem ott, hogy Móni programozott császárra volt kiírva 4 nap múlva, péntekre. Csakhogy Szofi már nagyon ki akart jönni, Móni szédült, fájt, és amikor a Semmelweis Egyetem I-es Női Klinikáján az orvos délben megvizsgálta, akkor kiderült, hogy a szülés bizony lassan, de beindult.

Ha tehát császározni akartak - márpedig Móni állapota szükségessé tette a császárt - akkor lépni kellett.

Riasztottak minket is, fél 3-ra minden készen állt: a friss házasok izgatottan, a műtétet végző team bemosakodva és az FH Biobank köldökzsinórvér-őssejt gyűjtő csomagja bekészítve. 

2 hónapja Feri és Móni egy gyönyörű vidéki kastélyban házasodtak össze, Móni már nagy pocakkal, két nagyobbik fia jelenlétében mondta ki az igent a párjának. Most pedig itt vannak a műtőben, Móni a hátába kapott érzéstelenítővel és várják, hogy a babájuk végre felsírjon.

Ám Móni - talán az izgalom miatt is - rosszul lesz, szíve hevesen ver, elönti a forróság. Feri, a férje legyezi. Közben Dr. Lázár Levente, Móni fogadott szülészorvosa nem kis fizikai munkával kiemeli a kis nyíláson Szofit. A kislány ugyanis arccal felfelé volt a nyílásnál, így még be is kellett forgatni a kiemelés előtt a megfelelő pozícióba.

És ebben a pillanatban nem csak Szofi sír fel, hanem Móni is elsírja magát, pláne, amikor magzatmázasan megmutatják nekik.

Istenem, de édes, nem hiszem el! - ennyit tud mondani, és ő sír, Feri pedig mosolyog, nem győzi a feleségét puszilgatni. Közben a lepedő túlsó felén leveszik a köldökzsinórvért és szövetet.

Aztán egy kis simogatás, puszi idejére Móni megkapja a feje mellé Szofit, majd a leányzót viszik mérni, vizsgálni.

A doktornő rendben találja, a homlokán lévő kis lila folt pár napon belül felszívódik. A műtőbe is behallatszik Szofi sírása, és csak ekkor mondja ki Móni: "most már tényleg van kislányunk!"

Míg Mónit benn varrják, addig az édesapa kinn ismerkedik a lányával.

Aztán a szépen felöltöztetett Szofit újra megmutatják a mamájának. Lehet gyönyörködni a benne.

A varrás befejeztével Mónit kitolják, és amikor elindulnak vele a 2. emeletre, a császáros őrzőbe, akkor az ajtón túl az édesanyja várja. Most már ketten sírnak örömükben :)

A nagyi is kézbe veszi az unokáját, meghatottan ölelgeti, és megérkezik Bendegúz, Móni kisebbik nagyfia is.

Aztán fenn, az őrzőben elkészül a szokásos csoportkép, és a családot magára hagyjuk, lassan talán elhiszik, hogy 17 meg nem született lombikos baba után augusztus 11-én délután végre megérkezett Szofi, akire annyira vártak.

A kisasszony 52 centiméteres és 3,5 kilogrammos, és tökéletesen egészséges :)

Gratulálunk a szülőknek!

Móni, Feri és kis Szofi története a szeptemberben a LifeNetwork-ön induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorban lesz látható.

Kéky Kira