Egy órát sikerült aludnunk, a telefoncsörgés váratlan volt Hadas Krisztánál és nálam is, mert bár február 2-re volt kiírva Bernadette, de nap közben, amikor beszéltünk, még nem adta jelét a leányzó, hogy elege lenne a koszt-kvártélyból és kibújna.

Szerencsére a forgatáshoz minden össze volt pakolva, aksi feltöltve, kamera bekészítve, nem is ez volt a nehéz, hanem az egy órányi alvás után felébredni, öltözni, hajat rendbe rakni, valami arcot festeni magunkra és kimenni a hidegbe.

Hadas Kriszta konkrétan azt hitte, hogy a férje szórakozásból rázza fel elalvás után 1 órával, alig hitte el, hogy ez most nem vicc, mi most tényleg szülünk.

3 óra 20-kor, Bernadette-tel és párjával, Balázzsal egyszerre érkeztem a MH Egészségügyi Központ épületéhez, a volt MÁV Kórházhoz, és Berni azt állította, tudja, hogyan kell a szülészetre menni. De mivel terhesgondozásra nem ide járt, bizony tévedett :)

Ám talán egy 7 perces fájásokkal a 3. gyermekét váró, a szülőszobán utoljára 2 és fél éve járó édesanyának ez megbocsátható. Mi mindenesetre nemcsak megbocsátottunk, de bizony végig is röhögtük az utat, Bernadette-tel együtt :)

A bejutás még könnyen ment, ám utána valamit elszúrhattunk, mert a "lifttel fel a harmadikra, utána a folyosón végig" útvonal máshova vezetett. Vissza, másik folyosó másik vége, ez sem jött be. Bernadette kórházi csomagját párja, Balázs cipelte, nem tudom, hány kiló lehetett a nagy sporttáska, de az "erőemelő" férfiú az első 5 percben még szinte szaladt a holmival. Berninek csak a saját női táskája és az FHBiobank őssejtes doboza maradt, én meg a forgatáshoz használt cuccokkal loholtam utánuk, közben forgott is a kamera. Ám amikor már 10 perce nem találtuk a szülészetet, pedig még útbaigazítást is kaptunk, akkor összefutottunk Hadas Krisztával, de csak azért, hogy mondja: nem érkeztünk még meg, egy másik emelet másik folyosója lesz a jó.

Újabb 5 perc után már hangosan röhögtünk a kihalt folyosókon, egyik liftbe be, a másikból ki...

Újabb nővérkébe botlottunk, aki úgy döntött: nem magyaráz, odakísér. Félő volt, hogy a nagy kóválygásban megszületik Manna valahol egy lépcsőfordulóban :)

Abszolút ismerős folyosókon haladtunk végig, aztán egyszercsak tényleg ott volt a szülőszoba :) Hiába, no, mi nők nem a tájékozódási képességünkről vagyunk híresek :)

Pontosan 23 percet bolyongtunk a kamera órája szerint :)

Addigra azonban mindannyiónkról folyt a víz, még Balázsról is, pedig ő aztán - mivel erőemelő - bírja a súlyokat. Ám az osztályon kedves, mosolygós nővérek, szülésznők vártak minket, az ügyeletes orvos gyorsan megvizsgálta Bernit és közölte, hogy bár csak 7 percesek a fájások, (nem tűnt nagyon fájósnak Berni), bizony 3 ujjnyira van nyitva, szóval lehet menni "szobára".

Nem húzom tovább, mert Bernadette sem tette: 4.15-kor feküdt fel az ágyra, nemsokára megérkezett az orvosa, dr. Tidrenczel Zsolt, aki burkot repesztett, mert addigra már 4 ujjnyira volt nyitva a méhszáj.

Még pár perc telt el, aztán tolófájások jöttek - csendben és gyorsan. És aztán hirtelen, gátmetszés nélkül, Molnár Orsolya szülésznő kezei közé világra jött Manna. Pontosan 4 óra 44-kor.Nem is sírt, egy kedves kis nyüszi és pár pislogás után az édesanyja hasán folytatta is a szendergést. Mire a köldökzsinórvért levették, jött a csecsemős és vitte mérni. 57 centi lett és 3460 gramm lett a kis hölgy, a család 3. babája.

Csak egy pelust és egy kis sapkát kapott Manna, és már vitték is vissza az édesanyja meztelen hasára, mellére, jól betakarva. Így, az édesanyja szívdobogását hallva, az ő melegét érezve szendergett tovább. Bernit nem kellett varrni, mert nem repedt, úgyhogy negyed órával később már szoptatott is. A kisasszony partner volt ebben, ügyesen küzdött a cicin.

Hát így, a vártnál csupán egy héttel korábban, gyorsan és jó hangulatban jött világra a Jön a baba - Hadas Krisztával műsor 2. évadjának első kisbabája.

Köszönjük a kórház dolgozóinak is, mert kedves, mosolygós és segítőkész csapat segítette a munkánkat.

Hab a tortán, hogy szinte napra pontosan 5 évvel korábban ugyanott hozta világra a kisfiát Hadas Kriszta, így amikor épp nem forgattunk, akkor nosztalgiáztunk arról a különleges napról.

Februárban egy szülésünk biztosan lesz, de remélhetőleg egy másik is - nemsokára azokat a családokat is bemutatjuk, tartsatok velünk!

Bernadette szülése (és babavárásának története) a tervek szerint májusban lesz látható a LifeNetwork csatornán, ahol most még az első évad kismamái láthatók.

Ugye megnézitek? :)

Kéky Kira