Jön a baba - Hadas Krisztával

Ebből a történetből merítsen erőt az, akinek a gyermekvállalása nem sétagalopp! Vasárnap délután bemutatjuk Adriennt, akiről senki nem hitte, hogy édesanya lehet.

Bozsik Adrienn és férje László maguk mögött tudhatják a gyakran megalázóan fájdalmas, szorongó éveket. Adrienn Crohn-beteg. Egész fiatalsága a kórházról kórházra járás, a hosszú és bonyolult műtétek, az intenzív osztályokon való lábadozások jegyében telt. Férje, igazi védőangyalként csinálta vele végig ezeket az éveket.

Majd, amikor Adriennből, ahogy maga fogalmaz "végképp kezdett elszállni az élet", egy műtét alkalmával kivezették a vékonybelét. Azóta sztómazsákkal él, mégis pozitív irányba változtak az életkörülményei. A házaspár utazgatni kezdett és azóta felhőtlenül élvezi az életet. És nekik, akikről senki nem gondolta, hogy gyermekük lehet mégis gyermekük lett. Mégpedig természetes úton fogant.

Adriennek viszont a betegsége miatt csak császárral lehetett szülnie. Két hónappal ezelőtt egy hajnalon mégis spontán indult be a szülés, és emiatt nagy volt a riadalom. Ám a Maternity Magánkórház műtőcsapata hamar összeállt, és gyorsan megszületett a kis Áron, aki - mivel édesanyját teljes altatásban műtötték - maga is szundikálva jött a világra.

Ott voltunk, amikor végre felcsendült a várva várt sírás.

Egy órával később, mikor Adriennt is ébresztgetni kezdték a műtőben, ő is zokogva ébredt. Akkor szakadt ki belőle minden feszültség és persze öröm.

Azóta nyolc hét telt el. Adrienn és Laci fáradt boldogságban élnek Áronnal, és a két sziámi macskájukkal, akik először idegenkedve fogadták az új családtagot.

Adrienn így ír az életükről:

"Az anyaság számomra mit is jelent? Szép, izgalmas, de nehéz feladat az életben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs benne nehézség, lemondás, fájdalom, de mégis megéri, hiszen ebben az élethelyzetben tudtam végre megismerni magamat, a másikat. Kiteljesedtem és megváltoztam azzal, hogy ezzel a kisemberrel, aki közénk csöppent, foglalkozom minden nap. Minden nap tanít valamire, engem pl. türelemre.

Csak egy gondolat: ma este álltam kint a folyosón kezemben a gyerek, lábamnál a két macska (a cicák minden este szeretnek a folyosón ülni és nézgelődni), felnéztem az ajtóra, ahol a névtáblánk van. Az a névtábla, amit még ideköltözésünk első hetében készítettem, rajta az áll, hogy Bozsik család. Akkor még nem jelentett ez a két szó együtt semmit, ma éreztem azt először, hogy ez a két szó megtelt jelentéssel.

Áron napról napra fejlődik, ez nem csak a testi fejlődésben nyilvánul meg, hogy pl. szopinál superman tartásban már lelóg a kis lába, hanem az értelme is kezd kinyílni, egyre jobban figyel. Mostanában kezdte tanulni majd használni is a mosolyt, amivel mindig két vállra tud fektetni minket.

A cicákkal is rendeződött a helyzet, csak egy kis idő kellet, hogy összeszokjanak. Néha úgy érzem, hogy van 3 gyerekem, akik egyszerre táncolnak az idegeimen. De összességében minden szuper, minden nap van valami, ami más, ami új. Kíváncsi vagyok milyen lesz Áron mondjuk 1 évesen."

Adrienn azt mondja, azért jelentkezett a Jön a baba műsorba, mert erőt szeretne adni a sorstársainak. Azoknak a betegeknek, akik most úgy érzik: nincs tovább és sosem lehet gyermekük.

A Bozsik család történetét vasárnap 16.00-kor láthatjátok a LifeNetwork csatornán! Tartsatok velünk!

Hadas Kriszta

Ismétlés vasárnap éjfélkor, hétfő reggel 8-kor és hétfőn 20 órakor!

Éjfél után még kedélyesen csevegtem Adriennel, az első gyermekét váró crohn-beteg kismamánkkal, aki mondta, hogy fájásai vannak, de nem tudja eldönteni, hogy igaziak-e, vagy csak jóslók. Mondtam, hogy vegyen meleg fürdőt vagy zuhanyt, ha elmúlik, akkor jósló, ha nem, akkor szülés.

Mondjuk nem voltam túl nyugodt, mert Adrienn még csak a 37. hétben volt, a babája pedig a mérések alapján még túl kicsi. Épp ezért a Maternityn, ahol szülni készült, a következő héten akarták eldönteni, hogy mikor végezzék el a programozott császárt.

Mert hogy császár lesz, az biztos volt, hiszen Adrienn számos hasi műtéten volt túl és sztómazsákkal él. A hagyományos szülés épp ezért szóba sem jöhetett.

Szóval még legalább egy, de ideális esetben 2-3 hete lett volna hátra a szülésig, ám a fájások a meleg víz alatt sem múltak el, hanem rendszereződtek.

Így aztán különösebben meg sem lepődtem, amikor reggel 6 után pár perccel csörgött a telefon, a vonalban Hadas Krisztával, hogy nagyon gyorsan szedjem össze magam, mert Adrienn benn van a klinikán és előkészítik császárra, Kriszta pedig egyedül van a kisfiával (a férje 2 napra elutazott), tehát szerezni kell valakit, aki vigyáz Zsigára.

Háromnegyed óra múlva már benn is voltam, és bizony jól tettem, mert így még tudtam 5 percet beszélni Adriennel két fájás között, mielőtt bement a műtőbe.

Kiderült, hogy az eredeti tervtől eltérve nem gerincközeli érzéstelenítéssel végzik a műtétet, hanem teljes altatásban. És kiderült, hogy - bár eddig sosem kerültünk ilyen helyzetbe - csak kintről nézhetjük mindezt, csak akkor szólnak nekünk és az édesapának, ha a baba kiemelése előtt vannak.

Befutott Kriszta, és mindannyian a dupla zsilipajtóra tapadva, benézegetve próbáltuk megfejteni, mi zajlik vajon benn. És persze addig Lacitól, Adrienn férjétől tudakoltuk, bírja-e még idegekkel. (Bírta, stramm pasi!)

Aztán szóltak, hogy mehetünk.

Épp csak kinyílt a zsilipajtó, 7 óra 44-kor kiemelték Adrienn kissé balra csúszott méhéből Áront és levették a köldökzsinórvért, melyet az FHBiobank tárol el a műsorban született babák számára 20 évre.

Ahhoz voltunk szokva, hogy ilyenkor a baba sír, de legalábbis nyöszörög, ám itt nem történt semmi.

Csend volt.

Törölgették, masszírozták és hozták ki a melegítő alá, szívták le az orrát, száját, masszírozgatták, forgatták...

Kétségbeesetten kérdeztük, vagy talán maguktól is mondták, már nem emlékszem, de kiderült, hogy amikor hagyományos altatásban végzik a császármetszést, akkor a kisbabába is jut egy kis altatószer a placentán keresztül. Ezért majdnem úgy alszik, mint a mamája és úgy kell ébresztgetni.

Megnyugodtunk - bár Laci arcán csak mosolyt láttunk, riadalmat nem, nem győzte figyelni a csöpp kisfiát, aki az alapos masszírozgatás után végre felébredt és hangicált.

Aztán megmérték: Áron 2420 gramm 51 cm volt - tényleg elég apró. De azért szerencsére egészséges!

A kis Áron kapott egy pelust (a hónaljáig ért) és édesapja csupasz mellkasára tették.

Itt is megszokott dolog az úgynevezett szőrkontaktus, tehát a császár alatt az édesanya helyett az apuka mellkasán tölti első perceit a baba.

A pár perces idill után a fürdetés következett.

Az édesapa nagyon figyelt, amikor a csecsemős megmosdatta a kisfiát, igyekezett ellesni a mozdulatokat, hiszen most egy darabig biztosan sokat kell segíteni a baba ellátásában: Adrienn a császár után - egyébként is nagyon lefogyva - még ne ugráljon sokat.

Aztán, míg Laci babázott, mi visszamentünk a műtőhöz, ahol javában "dolgoztak" még Adrienn hasán. Amikor vége lett, és elkezdték ébreszteni a kismamát, akkor azt láttuk, hogy Adrienn sír.

Sírt, mint a záporeső, ömlöttek a könnyei, nem győzték törölgetni az arcát, mosolyogva hajoltak fölé és nyugtatták őt.

Amikor végre kihozták és tudtunk vele beszélni, akkor azt mondta, hogy nem is igazán tudja az okát a sírásnak, azt mondta, hogy a feszültség tört ki belőle, a megkönnyebbülés.

Dr. Papp Zoltán, a MATERNITY Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika vezetője, Adrienn szülész-nőgyógyásza igazán megnyugtató hírekkel szolgált: remekül ment minden, nem kellett a sokszor műtött belekhez hozzányúlni (Adrienn crohn-beteg), a sztómazsák sem zavarta a műtétet, Adriennek lehet majd még újra kisbabája.

Laci percek múlva megjelent, karjában békésen szemlélődő Áronnal, és a családi idill úgy vált teljessé, hogy Lenhardt Csilla csecsemős nővér megmutatta, hogyan is kell mellre tenni a kisbabát.

Így hagytuk őket ott a klinikán, feldobódva. Kriszta indult forgatni egy előző kismamánkhoz, én haza, szintén a munkámat végezni. Úgy váltunk el Krisztával, hogy akkor most pár napig újra "csend" lesz.

Hogy mi mekkorát tévedtünk! Azt el sem tudjátok képzelni!

Holnap elmesélem azt is!

Kéky Kira