Éjfél után még kedélyesen csevegtem Adriennel, az első gyermekét váró crohn-beteg kismamánkkal, aki mondta, hogy fájásai vannak, de nem tudja eldönteni, hogy igaziak-e, vagy csak jóslók. Mondtam, hogy vegyen meleg fürdőt vagy zuhanyt, ha elmúlik, akkor jósló, ha nem, akkor szülés.

Mondjuk nem voltam túl nyugodt, mert Adrienn még csak a 37. hétben volt, a babája pedig a mérések alapján még túl kicsi. Épp ezért a Maternityn, ahol szülni készült, a következő héten akarták eldönteni, hogy mikor végezzék el a programozott császárt.

Mert hogy császár lesz, az biztos volt, hiszen Adrienn számos hasi műtéten volt túl és sztómazsákkal él. A hagyományos szülés épp ezért szóba sem jöhetett.

Szóval még legalább egy, de ideális esetben 2-3 hete lett volna hátra a szülésig, ám a fájások a meleg víz alatt sem múltak el, hanem rendszereződtek.

Így aztán különösebben meg sem lepődtem, amikor reggel 6 után pár perccel csörgött a telefon, a vonalban Hadas Krisztával, hogy nagyon gyorsan szedjem össze magam, mert Adrienn benn van a klinikán és előkészítik császárra, Kriszta pedig egyedül van a kisfiával (a férje 2 napra elutazott), tehát szerezni kell valakit, aki vigyáz Zsigára.

Háromnegyed óra múlva már benn is voltam, és bizony jól tettem, mert így még tudtam 5 percet beszélni Adriennel két fájás között, mielőtt bement a műtőbe.

Kiderült, hogy az eredeti tervtől eltérve nem gerincközeli érzéstelenítéssel végzik a műtétet, hanem teljes altatásban. És kiderült, hogy - bár eddig sosem kerültünk ilyen helyzetbe - csak kintről nézhetjük mindezt, csak akkor szólnak nekünk és az édesapának, ha a baba kiemelése előtt vannak.

Befutott Kriszta, és mindannyian a dupla zsilipajtóra tapadva, benézegetve próbáltuk megfejteni, mi zajlik vajon benn. És persze addig Lacitól, Adrienn férjétől tudakoltuk, bírja-e még idegekkel. (Bírta, stramm pasi!)

Aztán szóltak, hogy mehetünk.

Épp csak kinyílt a zsilipajtó, 7 óra 44-kor kiemelték Adrienn kissé balra csúszott méhéből Áront és levették a köldökzsinórvért, melyet az FHBiobank tárol el a műsorban született babák számára 20 évre.

Ahhoz voltunk szokva, hogy ilyenkor a baba sír, de legalábbis nyöszörög, ám itt nem történt semmi.

Csend volt.

Törölgették, masszírozták és hozták ki a melegítő alá, szívták le az orrát, száját, masszírozgatták, forgatták...

Kétségbeesetten kérdeztük, vagy talán maguktól is mondták, már nem emlékszem, de kiderült, hogy amikor hagyományos altatásban végzik a császármetszést, akkor a kisbabába is jut egy kis altatószer a placentán keresztül. Ezért majdnem úgy alszik, mint a mamája és úgy kell ébresztgetni.

Megnyugodtunk - bár Laci arcán csak mosolyt láttunk, riadalmat nem, nem győzte figyelni a csöpp kisfiát, aki az alapos masszírozgatás után végre felébredt és hangicált.

Aztán megmérték: Áron 2420 gramm 51 cm volt - tényleg elég apró. De azért szerencsére egészséges!

A kis Áron kapott egy pelust (a hónaljáig ért) és édesapja csupasz mellkasára tették.

Itt is megszokott dolog az úgynevezett szőrkontaktus, tehát a császár alatt az édesanya helyett az apuka mellkasán tölti első perceit a baba.

A pár perces idill után a fürdetés következett.

Az édesapa nagyon figyelt, amikor a csecsemős megmosdatta a kisfiát, igyekezett ellesni a mozdulatokat, hiszen most egy darabig biztosan sokat kell segíteni a baba ellátásában: Adrienn a császár után - egyébként is nagyon lefogyva - még ne ugráljon sokat.

Aztán, míg Laci babázott, mi visszamentünk a műtőhöz, ahol javában "dolgoztak" még Adrienn hasán. Amikor vége lett, és elkezdték ébreszteni a kismamát, akkor azt láttuk, hogy Adrienn sír.

Sírt, mint a záporeső, ömlöttek a könnyei, nem győzték törölgetni az arcát, mosolyogva hajoltak fölé és nyugtatták őt.

Amikor végre kihozták és tudtunk vele beszélni, akkor azt mondta, hogy nem is igazán tudja az okát a sírásnak, azt mondta, hogy a feszültség tört ki belőle, a megkönnyebbülés.

Dr. Papp Zoltán, a MATERNITY Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika vezetője, Adrienn szülész-nőgyógyásza igazán megnyugtató hírekkel szolgált: remekül ment minden, nem kellett a sokszor műtött belekhez hozzányúlni (Adrienn crohn-beteg), a sztómazsák sem zavarta a műtétet, Adriennek lehet majd még újra kisbabája.

Laci percek múlva megjelent, karjában békésen szemlélődő Áronnal, és a családi idill úgy vált teljessé, hogy Lenhardt Csilla csecsemős nővér megmutatta, hogyan is kell mellre tenni a kisbabát.

Így hagytuk őket ott a klinikán, feldobódva. Kriszta indult forgatni egy előző kismamánkhoz, én haza, szintén a munkámat végezni. Úgy váltunk el Krisztával, hogy akkor most pár napig újra "csend" lesz.

Hogy mi mekkorát tévedtünk! Azt el sem tudjátok képzelni!

Holnap elmesélem azt is!

Kéky Kira