Jön a baba - Hadas Krisztával

A 23 éves Nóra ránézésre nem volt rosszul, de a laborértékei azt mutatták, hogy baj van, nagyon nincs rendben valami odabenn.

Kislánya ugyanis olyan szerencsétlen módon helyezkedett el, hogy elnyomta az édesanyja epevezetékét, így Nóri szervezetében elkezdtek felhalmozódni bizonyos méreganyagok.

Ez momentán csak azt jelentette, hogy a hasa egy része viszketett, de van, akinél ez elviselhetetlen érzést is okozhat, és ha nem tesznek semmit, akkor egyre nagyobb bajba sodorják őt is és a méhében növekvő kislányát is.

Erre az állapotra az egyetlen megoldás a terhesség "befejezése": betöltött 37. hét után az orvosok megindítják a szülést - Nóra pedig már épp a 40. hetében volt, épp mostanra volt kiírva. Így nem halogathatták tovább: mindenképp szülni kellett.

De könnyű ezt mondani, ha egyszer Nórának még semmi fájása nem volt, a méhszáj csak fél ujjnyira volt nyitva!

"Hogy lesz ebből gyerek?" Ezt kérdeztük magunkban reggel, amikor találkoztunk a hatalmas pocakú, vékony, vidám lánnyal, akit nemcsak édesanyja kísért el, de több rokona is. Azt rögtön láttuk: nem mondhatnánk, hogy magára hagyták volna! :)

És külön szerencse, hogy a Semmelweis Egyetem II-es Női Klinikáján, ahol választott orvosánál, Sára Leventénél szült, ott dolgozik nagynénje, Éva, aki vállalta, hogy "kézben tartja" az ügyeket és segít, ahol csak tud. Nóra tehát mosolyogva, szépen befont hajjal indult a szülőszobába, ahol fogadott szülésznője, Bogdánné Laskó Katalin várta.Mit tagadjam: a szülés eleje rémesen tétlenül telt: fél 10-től 12-ig gyakorlatilag vártunk a "semmire" - pedig Nóri alaposan elbeszélgetett a méhében mocorgó magzatával, tudatta vele, hogy bizony kívül tágasabb lenne most már.

De mivel ez nem vezetett eredményre, az orvos burkot repesztett, aminek aztán meg is lett az hatása, mert elkezdődtek végre a fájások. Nagynénje Éva, és Anikó, Nóri édesanyja végig ott ült a lánya mellett - a kisbaba apukája helyett is fogva Nóri kezét.

Ám néhány óra várakozás, sétálgatás és nagyjából 3-4 perces fájások mellett is csak 2 ujjnyira tágult Nóri, itt volt az idő, hogy történjen még valami. Katalin, a szülésznő elmondta Nórinak, hogy ha nem haladnak a dolgok és Lara szívhangja lassulna, akkor mindenképp be kell avatkozni, akkor akár császár is lehet a vége.

Így aztán lassan, cseppenként oxitocint kezdett kapni, ennek hatására a fájások hosszabbodni kezdtek, és Lara továbbra is jól volt benn. Ám ekkor már ráfért Nórára a biztatás: az édesanyja és a nagynénje tartotta benne a lelket, mert az eddig mosolygós arcú fiatal lány keze ökölbe szorult, lábai meg-megrándultak a fájdalomtól.Ám a tágulás még mindig nem gyorsult fel eléggé, ezért - és mert láthatóan, de nem hallhatóan! - Nórinak fájtak a méhösszehúzódások, az orvosa fél 5-kor felajánlotta, hogy adhatnak neki epidurális érzéstelenítést. Ekkor már több mint 6 órája voltunk a szülőszobán, Nóri mintaszerűen vette és fújta a levegőt, lazított és lihegett - úgy, ahogy ezt tanácsolták neki, ő tényleg mindent megtett, hogy a kislánya születését segítse.A gerincérzéstelenítés után érdekes módon Nóri nem érezte azt, hogy már nem fájnának a méhösszehúzódások, csak talán kissé kevésbé voltak erősek. Ám a legnagyobb haszna az eljárásnak az volt, hogy innentől elég gyorsan eljutott a 2 ujjnyiról a 4 ujjnyira nyitott méhszájig, szabaddá vált az út a kislányának. Ekkor már Nóra nem beszélt, maximum annyit, hogy "igen, nem". Bár néha viccelődtünk körülötte és csendesen beszélgettünk, ő már semmit nem érzékelt a külvilágból. Csak fájt, meglepően csendesen.

Aztán amikor már állandósult a nyomási inger, a szülészorvosa kért egy "próbanyomást" és kiderült, hogy Nórinak az is tökéletesen ment.Innentől már csak egy fél óra kellett, bár Lara picit visszacsúszott, amikor épp fájásszünet volt és Nóra úgy érezte, hogy szétreped, végül este 8 előtt nem sokkal megszületett az óriási kisbaba - ahogy néhány perc múlva kiderült, 4 kiló 16 dekával, 56 centisen, egészségesen! :)

És igen, Nóra sírt. Nem a fájdalomtól, hanem attól az érzéstől, ami elöntötte akkor, amikor a babáját a mellkasára fektették; és ahogyan ott sírt, mocorgott a kislánya, akinek életéről pár hónapja ő döntött. Ő döntött úgy, hogy mindenképpen megtartja még akkor is, ha az édesapa még nem szeretne családot. Mindketten meghozták a maguk felelős döntését, de talán Nóráé volt nehezebb. Sírt Nóri édesanyja is - nem is csodálkoztunk rajta.

És most - bár ezt az édesapák szokták - most Nóra volt az, aki elvágta a köldökzsinórt. Lara reszketett, kicsit hűvösnek találta ezt a kinti levegőt. Aztán levették a köldökzsinórvért és szövetet, hogy 20 évre eltárolják az FH Biobankban.Nóra megszülte a lepényt, a gátmetszését ellátták, Larát gyönyörű ruhába és hófehér pólyába öltöztették és Nóra visszakapta őt.

Egy óra múlva már szoptatta is.Nóra nem marad család és támogatás nélkül: népes, szerető, törődő rokonság veszi őt körül, Lara édesapja is azonnal jött meglátogatni újszülött kislányát, hiszen attól még, hogy nem fognak együtt élni, a nevére vette és törődni is fog vele. 

Jó egészséget kívánunk Neki!

Nóra és Lara történetét is láthatjátok a vasárnap, 15 órakor induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" sorozatunkban, melyben 10 kismama 11 kisbabájának hiteles történetét mutatjuk be. Tartsatok velünk!

Kéky Kira

Bár úgy tűnt, hogy a férjével ellentétben Móni a műtéti előkészítőben még teljes nyugalommal várta a műtétet, de bent bizony elszakadt a cérna, minden felhalmozódott feszültség utat tört magának.

De ne itt kezdjük, hanem ott, hogy Móni programozott császárra volt kiírva 4 nap múlva, péntekre. Csakhogy Szofi már nagyon ki akart jönni, Móni szédült, fájt, és amikor a Semmelweis Egyetem I-es Női Klinikáján az orvos délben megvizsgálta, akkor kiderült, hogy a szülés bizony lassan, de beindult.

Ha tehát császározni akartak - márpedig Móni állapota szükségessé tette a császárt - akkor lépni kellett.

Riasztottak minket is, fél 3-ra minden készen állt: a friss házasok izgatottan, a műtétet végző team bemosakodva és az FH Biobank köldökzsinórvér-őssejt gyűjtő csomagja bekészítve. 

2 hónapja Feri és Móni egy gyönyörű vidéki kastélyban házasodtak össze, Móni már nagy pocakkal, két nagyobbik fia jelenlétében mondta ki az igent a párjának. Most pedig itt vannak a műtőben, Móni a hátába kapott érzéstelenítővel és várják, hogy a babájuk végre felsírjon.

Ám Móni - talán az izgalom miatt is - rosszul lesz, szíve hevesen ver, elönti a forróság. Feri, a férje legyezi. Közben Dr. Lázár Levente, Móni fogadott szülészorvosa nem kis fizikai munkával kiemeli a kis nyíláson Szofit. A kislány ugyanis arccal felfelé volt a nyílásnál, így még be is kellett forgatni a kiemelés előtt a megfelelő pozícióba.

És ebben a pillanatban nem csak Szofi sír fel, hanem Móni is elsírja magát, pláne, amikor magzatmázasan megmutatják nekik.

Istenem, de édes, nem hiszem el! - ennyit tud mondani, és ő sír, Feri pedig mosolyog, nem győzi a feleségét puszilgatni. Közben a lepedő túlsó felén leveszik a köldökzsinórvért és szövetet.

Aztán egy kis simogatás, puszi idejére Móni megkapja a feje mellé Szofit, majd a leányzót viszik mérni, vizsgálni.

A doktornő rendben találja, a homlokán lévő kis lila folt pár napon belül felszívódik. A műtőbe is behallatszik Szofi sírása, és csak ekkor mondja ki Móni: "most már tényleg van kislányunk!"

Míg Mónit benn varrják, addig az édesapa kinn ismerkedik a lányával.

Aztán a szépen felöltöztetett Szofit újra megmutatják a mamájának. Lehet gyönyörködni a benne.

A varrás befejeztével Mónit kitolják, és amikor elindulnak vele a 2. emeletre, a császáros őrzőbe, akkor az ajtón túl az édesanyja várja. Most már ketten sírnak örömükben :)

A nagyi is kézbe veszi az unokáját, meghatottan ölelgeti, és megérkezik Bendegúz, Móni kisebbik nagyfia is.

Aztán fenn, az őrzőben elkészül a szokásos csoportkép, és a családot magára hagyjuk, lassan talán elhiszik, hogy 17 meg nem született lombikos baba után augusztus 11-én délután végre megérkezett Szofi, akire annyira vártak.

A kisasszony 52 centiméteres és 3,5 kilogrammos, és tökéletesen egészséges :)

Gratulálunk a szülőknek!

Móni, Feri és kis Szofi története a szeptemberben a LifeNetwork-ön induló "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorban lesz látható.

Kéky Kira

Már szinte biztos, hogy szülünk!

Fájással, de leginkább derékfájással ment kórházba Virág, de mivel ikerterhes, benn fogták es most szülni fog, császárral!

Virág beszámolója következik, így élte meg ezeket a napokat!

Az első hét a kórházban gyorsan telt, fiatal, jófej szobatársaim vannak, igazi koleszos feeling van itt.

Kedd este kerültem be enyhe derékfájással, amire azt mondták hogy lehet ez már az igazi fájás is, inkább maradjak bent, adnak magnézium infúziót és tüdőérlelőt, hogy ha hamarabb jönnének a fiúk, akkor a tüdejük rendben legyen.

Szerdán azt mondta az orvosom, hogy pénteken talán hazamehetek. Sajnos a SOTE protokollja szerint az ikreseket a 32. héten befektetik akkor is, ha nincs baj.

Én alapból nem jöttem volna, de ha már itt vagyok nehéz kijutni. Vártam a pénteket, főleg hogy a pünkösdi hosszú hétvége következett, de nem mehettem haza. Akkor aztán alig vártam, hogy kedd legyen!

Kinyomoztam, hogy saját felelősségemre elhagyhatom bármikor a kórházat, persze a dokimmal mindenképp konzultálni akartam. És akkor úgy tűnt, hogy semmi sem áll a hazamenetelem útjába, elengednek - ám előbb elküldtek ultrahangra.

Az ultrahangon azt mondták, hogy "A" babánál lényegesen kevesebb a magzatvíz, míg "B" babánál csak kicsit kevesebb.

Erre azt mondta az orvosom, hogy ez azt jelzi, hogy nem akarnak túl sokáig bent maradni, ezért lőttek a hazamenetelnek.

Valahogy nem hittem el, hogy tényleg kevés a víz. Illetve inkább úgy fogalmazom, hogy tudtam hogy ez nem tartós és nekem márpedig rendben van a vizem, maximum rosszkor vagy rosszul mérték.

Mondtam az orvosnak, hogy nekem márpedig arra van szükségem hogy hazamenjek kicsit és otthon a hűvös szobában (mert itt 40 fokos hőség volt) a férjem megölelgessen. Tudom persze, hogy ez így biztonságosabb, és az orvosok tudják, mit miért csinálnak. Végül kedden este saját felelősségre hazamentem és csak csütörtök reggel tértem vissza.

Nagyon jó volt otthon lenni, visszajönni és visszaszokni viszont annál nehezebb annak ellenére is, hogy tudtam: engem, illetve minket vigyáznak azzal, hogy benn tartanak. Mégis rám tört a búskomorság.

Alapvetően mindig pozitív vagyok és lazán kezelem a dolgokat, de péntek este jött a mélypont. Az ember nem éppen így képzeli el az utolsó napokat/heteket. Nekem otthon a helyem a férjem karjai közt, együtt kellene felkészülnünk a következő hetek, hónapok, évek eseményeire. Szerettem volna meghitten, kettesben tölteni a "maradék" időnket, hiszen ki tudja mikor lesz rá újra alkalmunk. Továbbá hiszem hogy többet ér az otthoni lelki nyugalomban eltöltött utolsó idő, mint egyedül a kórházban, ahol szomorú sorsokkal találkozik naponta az ember. Itt nem lehet pihenni, alkalmazkodni kell és egyedül viselni a terhet.
Ráadásul a mai napig azt érzem, hogy feleslegesen vagyok itt, hiszen ha bármi van 30 perc alatt itt vagyok otthonról.

Mindegy, összeszorítottam a fogamat, letöröltem a könnyeimet és elhatároztam hogy rendbe hozom magam. Hiszek a gondolatok erejében, így ehhez az eszközhöz nyúltam és agykontroll segítségével visszaállítottam a magzatvíz mennyiségét. Persze kaptam rá 4 infúziót is.

És igen: az újabb ultrahangon már megint mindkét babánál átlagos mennyiségű magzatvizet mértek, tehát újra minden rendben!
Azt a jó hírt kaptam, hogy ma hazamehetek és otthon folytathatom a szigorú fekvést.

Itt a postr-en kovessetek a fejleményeket, máris szülünk!