Erikát a Szent János Kórház nőgyógyászatának egyik folyosóján szólítottam meg.

Ultrahangon forgattunk az egyik anyukánkkal. Kifelé jövet pillantottam meg őt. Szégyenlősen, befelé mosolyogva ült, egy fekete bőrű férfi kezét szorongatta. Amikor ránéztem, elkapta a tekintetét, a csempét kezdte nézni. Elkomorodott, bezárkózott. Benke Ottó barátom, a Jön a baba operatőre ugyanekkor elkezdett a fülembe duruzsolni. „Kriszta, nem te lennél, ha nem szólítanád meg”- mondta. Egy kicsit tipródtam, cápáztam körülöttük, aztán csak melléjük ültem, és megszólítottam Erikát.

Igen, tévés vagyok, azt gondoltam, nagyon jót tenne a dokumentumsorozatnak, ha egy magyar-afrikai pár életét is bemutathatnám. Ez bulvár? Igen az, de azt gondolom, hogy ez is lehet a bulvár. A „ jó” bulvár. Én ugyanis hiszek a sokszínűségben. Ez például New Yorkban nem kérdés, nem is téma, teljesen természetes, de itt Magyarországon kuriózum, sokak szemében furcsa is.

Akkor ott, a Szent János Kórház egyik épületében nem történt más, mint hogy Erikával telefonszámot cseréltünk. Megkértem, nézze meg a neten a sorozatunkat, és jeleztem, néhány nap múlva felhívom, hogy tetszik-e neki.

Aztán elkezdtünk telefonon beszélgetni, és ismét kiderült számomra, hogy a felszínnél, a láthatónál sokkal érdekesebb, mélyebb történet van minden ember mögött. Sokadszor éltem meg, hogy ha egy várandós nővel elkezdek beszélgetni, kiderül, hogy a nagy pocak mögött elképesztő múlt, tényleg filmre kívánkozó történetek, tanulságok vannak.

Erika az egyik telefonbeszélgetésünk alkalmával elárulta, mellrákos volt. Leoperálták az egyik mellét. Nincs az a profin kifundált casting, ami ilyen történeteket tudna hozni. Nálunk nem volt casting, mi nem tartunk meghallgatásokat, levelek jönnek és a legérdekesebbekkel telefonon beszélgetek. És ekkor jött a képbe a rólunk, a műsorról mit sem tudó Erika.

Amikor már kamerával is először találkoztunk, mindketten tudtuk, hogy én rá fogok kérdezni "arra". Mindketten tudtuk, már nem elsősorban az az érdekes, hogy ő egy, az ELTE-n tanuló, nála fiatalabb kameruni fiatalemberbe lett szerelmes és hozzá is ment feleségül, hanem az, hogy a kemoterápiák, műtétek után, hogyan folytatta az életét.

A férjének, Antem Sebastiennek hét testvére van. Apjának, aki egy óceáni olajfúró bázison dolgozik, arra van pénze, hogy a gyerekei közül egyet Európában taníttasson. Budapest olcsó Londonhoz vagy Párizshoz képest, Sebastien tehát Magyarországra jött, ahol megismerte Erát.

Sebastien bérelt panellakásukban a forgatás alatt épp sült banánt, és babos-kukoricás csirkezúzát készített ebédre. Era közben arról beszélt, hogy Sebas hogyan udvarolta őt körül, milyen udvarias volt, hogy az első csókhoz is engedélyt kért, most pedig 39 évesen végre az első babájukat várják.

Aztán már a virágos tapétás nappaliban, tiszta, nagy kék szemeivel rám néz, és egy szuszra meséli el, hogy egy szerelmi csalódás, és az évekig húzódó mellrák után hogyan állt újra talpra. Látom rajta, elhatározta, hogy nem fog sírni, tényszerűen meséli el, milyen volt az, amikor a műtét után felébredt, és az egyik melle helyén nem volt semmi. Milyen volt az utána következő sokórás helyreállító operáció, milyen volt, amikor jóval utána először vetkőzött le egy férfi előtt.

Sebastien beszélgetésünk közben csendben zizeg, nem érti minden szavunkat, de pontosan tudja, miről beszélünk. Ő mosolyog, másképp lát mindent: sosem gondol rossz dolgokra. Örül, mert nemsokára kislánya születik, és hiszi, hogy az ő babája majd anyukája kék szemeit örökli.

Néhány órával később Erika szüleinek csobánkai házában a nagymama azonnal sírva fakad, amikor lánya betegsége kerül szóba. Nagyon nehéz időszak volt, de túl vannak rajta.

Közben az alagsorban, Era édesapjának asztalosműhelyében már a születendő kisbaba ágyát készítik. A leendő nagypapa először megdöbbent azon, hogy lánya egy afrikai férfiba szerelmes, aztán azon is, hogy neki „ csoki” unokája lesz. Fel kellett dolgoznia mindezeket, hiszen a településen még senkinek sem volt „színes” férje. De nagyon örül lánya boldogságának, és várja a pici göndör hajú kislányt.

Antem Zoé pedig nemsokára megszületik! Mi ott leszünk most is!

Hadas Kriszta