Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy végigröhögött szüléskezdet krónikája - JÖN Bernadették filmje!

Amikor Bernadették szülésének első húsz percét végigröhögtük, mert olyan "szőkék" voltunk, hogy képesek voltunk számtalanszor eltévedni éjjek a kórházban, akkor már tudtam, hogy Bernadett nagyon laza, jó fej, hogy ő nem egy parázós típus,

Vágni is nagyon jó volt a filmjöket, nagyon remélem, hogy Ti is felváltva fogtok vigyorogni és könnyezni, mert persze lesznek a filmben szívbemarkoló pillanatok is.

A forgatás óta is tartjuk Berniékkel a kapcsolatot, és azt mesélik, hogy mikor hazamentek a kórházból, akkor nagy nyugodtan azt gondolták, hogy majd szépen beáll a rendszer, megszokják, hogy egy "Mannányival" többen vannak és minden rendben lesz.

Ám a helyzet ennél néha kaotikusabb, Bernadett így ír erről:

"Hétköznapokon van egy biztos pont az életünkben, Márkónak (ő a nagy fiú) be kell érnie a suliba. Ezt a feladatát több-kevesebb sikerrel abszolválja. Délután az én megyek Márkóért és bevallom én sem teljesítek 100%-on. Ne aggódjon senki, Márkó minden nap suliban van, amikor van iskola és minden nap haza is hozzuk, csak nem mindig a tervezett időben... Míra (a középső gyerek) hetente kétszer van családi napköziben és péntekenként van nagymamánál. Természetesen az érkezési időpontjaink ebben az esetben is hektikusak.

Manna (a sorozatban született legkisebb kislány) folyton úton van. Ő nem késik el a saját programjairól egyelőre (talán azért mert még nincs neki), de biztos vagyok benne, hogy idővel változni fog ez a helyzet is. Néha azt gondolom az élet tréfálkozik velünk, vagy csak egyszerűen teszteli a terhelhetőségünket, mert a munkánkban most kapjuk meg azokat a lehetőségeket, amikre hosszú idő óta vágytunk.

Feltételezésem szerint egy normális család életében most az következne, hogy a hétvégéket együtt töltjük, kirándulunk, romantikázunk. Nálunk ez sincs így. Az említett vágyak teljesülése miatt Manna és én úton vagyunk, apa meg a nagyokkal próbál túlélni itthon.

Hamarosan nyári szünet lesz és tartok tőle, hogy a gyerekeink idegbajt fognak kapni tőlünk. Ha azzal kezdtem, hogy minden rendben van, azzal is zárom. Tényleg minden rendben van, csak kicsit másképp, mint azt sokan képzelik. 20 év múlva talán kipihenjük magunkat."

Hát így van!

Bernadették példát mutatnak rögtönzésből, alkalmazkodásból és lazaságból - ne hagyjátok ki a részüket a Jön a baba - Hadas Krisztával sorozatban, amelynek új epizódja vasárnap 16 órakor kezdődik a LifeNetworkön!

Kéky Kira

0 Tovább

Öten egy ágyban? Bernadett és Manna története

Bernadett villámgyorsan, egy hangosabb sóhaj nélkül szülte meg harmadik gyermekét. Szinte nem is emlékszik arra, hogy mi történt, annyira gyorsan zajlottak az események. Erre mondják azt, milyen szerencsés. Ő most utólag egy picit mégis sajnálja, hogy a nagy sietségben nem volt ideje átadnia magát az érzésnek, hogy gyermeke születik. Mire feleszmélt, már ott volt a karjaiban Manna.

Négy nappal később, amikor a Honvéd kórház szülészetének egyik kétágyas szobájában meglátogattam őket, már pakoltak. A babával minden rendben volt. Nem sárgult be, már rendesen szopizott, szóval minden úgy történt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Berninek a méhizom összehúzódások okoztak fájdalmas órákat, de ezeket egy vidám, cirkuszos társaság megkönnyítette.

A távozás napján párja, Balázs telefonja egyfolytában csöngött, hisz munkaidő volt, közben Berni a szobatársaktól búcsúzott. Egy híres cirkuszfamília legújabb nemzedékét tisztelhettük a szobatársakban. Az olasz bohócapuka, magyar anyától született fiú ikrei is épp aznap csekkoltak ki a kórházból. Volt törtmagyaros vicceskedés, sok könnybelábadó jókívánság. Berniéknek - a közös boldogság eredményeként - azt hiszem, hogy kinéz egy örökbérlet a családi cirkusz előadásaira :)

Ma már otthon vannak mind az öten. Bernadett, Balázs, a 11 éves Márkó, a két és féléves Míra és az újszülött Manna. A szülőknek három gyerekkel mozgalmas az éltük, nem kicsit fáradtak, mégis élvezik. Amikor este apa végre hazaér a munkából, kezdődik a gyerekfürdetési szeánsz, amiről Berni így ír naplójában:

A fürdés nálunk családi program. Eddig úgy zajlott, hogy egy kádban apa, Márkó és Míra, anya helye pedig a wc teteje, és így beszélgetünk, játszunk, szórakozunk.
Első tervünk az volt, hogy Mannát kiskádban fürdetjük, miközben a nagyok a nagy kádban vannak, aztán győzött a lustaság és apa mellkasa. Azóta sem vettük elő a kiskádat, Manna láthatóan jól érzi magát a családdal egy kádban és a tesók is élvezik, hogy együtt fürödhetnek vele.
Az alvás is érdekesen alakult, mert mindenki Mannával szeretne aludni. A hálószobánkból menekültszállást varázsoltunk. A gyerekeink együtt a "nagyágyban", én meg, mint a szükséges táplálékforrás, alszom velük.
Apa járt a legjobban. Miután kigyönyörködte magát a gyerekeiben, átmegy Márkó szobájába és a 140 cm szélességben, kényelmesen kipiheni magát. :-) Még nem tudja, hogy merényletre készülök, és nemsokára a nagyokat visszaterelem az ágyukba, beleértve apát is, úgyhogy véget érnek a boldog magányban, kényelmesen töltött éjszakái…

A napirendünket igyekszem tartani, már amennyire van nekünk olyanunk…
Míra délutáni alvása a biztos pont, akkor a két lánnyal elvonulok, Manna szopizik, Míra rajtam fekszik és énekelünk, majd ő is elalszik. Ekkor veszek egy gyors sprintet, fürdőszoba, rendbe rakom magam, összepakolom a lakást, és gyorsan nekiállok kicsit dolgozni.
(Bernadett egy mama-baba kávézó létrehozását tervezi - a szerk.) A főzés késő délutáni program, nálunk a főtt étel esti étkezés.

Berni azt mondja, első gyermekük, Márkó születése után párja, Balázs azt se tudta, merre van a bölcsőde. Akkor még a gyerek körüli teendők ellátása csak a nő feladata volt. Míra születése után egy évvel, már tudta hol van a bölcsi, és érte is ment.

Most, hogy a gimnázium befejezése óta - már 15 éve - élnek együtt, Manna születésével a belevaló, macsó férfi igazán odaadó apukává vált. Most már a biznisz és a sport előtt gondol a családjára. Berni és Balázs nincsenek összeházasodva, de nem érzik, hogy szükség lenne rá. Ők összetartoznak.

Bernadett és Balázs történetéhez még visszatérünk, de addig is a LifeNetwork csatorna "Jön a baba Hadas Krisztával" című sorozatának második évadjában sok izgalmas családi történet és szülés elé nézünk.

Még 10 baba érkezését várjuk. Tartsanak velünk!

Hadas Kriszta

0 Tovább

7 percesektől kitolásig másfél óra alatt - Manna születése

Egy órát sikerült aludnunk, a telefoncsörgés váratlan volt Hadas Krisztánál és nálam is, mert bár február 2-re volt kiírva Bernadette, de nap közben, amikor beszéltünk, még nem adta jelét a leányzó, hogy elege lenne a koszt-kvártélyból és kibújna.

Szerencsére a forgatáshoz minden össze volt pakolva, aksi feltöltve, kamera bekészítve, nem is ez volt a nehéz, hanem az egy órányi alvás után felébredni, öltözni, hajat rendbe rakni, valami arcot festeni magunkra és kimenni a hidegbe.

Hadas Kriszta konkrétan azt hitte, hogy a férje szórakozásból rázza fel elalvás után 1 órával, alig hitte el, hogy ez most nem vicc, mi most tényleg szülünk.

3 óra 20-kor, Bernadette-tel és párjával, Balázzsal egyszerre érkeztem a MH Egészségügyi Központ épületéhez, a volt MÁV Kórházhoz, és Berni azt állította, tudja, hogyan kell a szülészetre menni. De mivel terhesgondozásra nem ide járt, bizony tévedett :)

Ám talán egy 7 perces fájásokkal a 3. gyermekét váró, a szülőszobán utoljára 2 és fél éve járó édesanyának ez megbocsátható. Mi mindenesetre nemcsak megbocsátottunk, de bizony végig is röhögtük az utat, Bernadette-tel együtt :)

A bejutás még könnyen ment, ám utána valamit elszúrhattunk, mert a "lifttel fel a harmadikra, utána a folyosón végig" útvonal máshova vezetett. Vissza, másik folyosó másik vége, ez sem jött be. Bernadette kórházi csomagját párja, Balázs cipelte, nem tudom, hány kiló lehetett a nagy sporttáska, de az "erőemelő" férfiú az első 5 percben még szinte szaladt a holmival. Berninek csak a saját női táskája és az FHBiobank őssejtes doboza maradt, én meg a forgatáshoz használt cuccokkal loholtam utánuk, közben forgott is a kamera. Ám amikor már 10 perce nem találtuk a szülészetet, pedig még útbaigazítást is kaptunk, akkor összefutottunk Hadas Krisztával, de csak azért, hogy mondja: nem érkeztünk még meg, egy másik emelet másik folyosója lesz a jó.

Újabb 5 perc után már hangosan röhögtünk a kihalt folyosókon, egyik liftbe be, a másikból ki...

Újabb nővérkébe botlottunk, aki úgy döntött: nem magyaráz, odakísér. Félő volt, hogy a nagy kóválygásban megszületik Manna valahol egy lépcsőfordulóban :)

Abszolút ismerős folyosókon haladtunk végig, aztán egyszercsak tényleg ott volt a szülőszoba :) Hiába, no, mi nők nem a tájékozódási képességünkről vagyunk híresek :)

Pontosan 23 percet bolyongtunk a kamera órája szerint :)

Addigra azonban mindannyiónkról folyt a víz, még Balázsról is, pedig ő aztán - mivel erőemelő - bírja a súlyokat. Ám az osztályon kedves, mosolygós nővérek, szülésznők vártak minket, az ügyeletes orvos gyorsan megvizsgálta Bernit és közölte, hogy bár csak 7 percesek a fájások, (nem tűnt nagyon fájósnak Berni), bizony 3 ujjnyira van nyitva, szóval lehet menni "szobára".

Nem húzom tovább, mert Bernadette sem tette: 4.15-kor feküdt fel az ágyra, nemsokára megérkezett az orvosa, dr. Tidrenczel Zsolt, aki burkot repesztett, mert addigra már 4 ujjnyira volt nyitva a méhszáj.

Még pár perc telt el, aztán tolófájások jöttek - csendben és gyorsan. És aztán hirtelen, gátmetszés nélkül, Molnár Orsolya szülésznő kezei közé világra jött Manna. Pontosan 4 óra 44-kor.Nem is sírt, egy kedves kis nyüszi és pár pislogás után az édesanyja hasán folytatta is a szendergést. Mire a köldökzsinórvért levették, jött a csecsemős és vitte mérni. 57 centi lett és 3460 gramm lett a kis hölgy, a család 3. babája.

Csak egy pelust és egy kis sapkát kapott Manna, és már vitték is vissza az édesanyja meztelen hasára, mellére, jól betakarva. Így, az édesanyja szívdobogását hallva, az ő melegét érezve szendergett tovább. Bernit nem kellett varrni, mert nem repedt, úgyhogy negyed órával később már szoptatott is. A kisasszony partner volt ebben, ügyesen küzdött a cicin.

Hát így, a vártnál csupán egy héttel korábban, gyorsan és jó hangulatban jött világra a Jön a baba - Hadas Krisztával műsor 2. évadjának első kisbabája.

Köszönjük a kórház dolgozóinak is, mert kedves, mosolygós és segítőkész csapat segítette a munkánkat.

Hab a tortán, hogy szinte napra pontosan 5 évvel korábban ugyanott hozta világra a kisfiát Hadas Kriszta, így amikor épp nem forgattunk, akkor nosztalgiáztunk arról a különleges napról.

Februárban egy szülésünk biztosan lesz, de remélhetőleg egy másik is - nemsokára azokat a családokat is bemutatjuk, tartsatok velünk!

Bernadette szülése (és babavárásának története) a tervek szerint májusban lesz látható a LifeNetwork csatornán, ahol most még az első évad kismamái láthatók.

Ugye megnézitek? :)

Kéky Kira

0 Tovább

Jön a baba - Hadas Krisztával

blogavatar

10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Tavasszal láthatóak majd az új részek, addig itt a postr-en bepillanthattok a forgatás kulisszái mögé és élőben izgulhatjátok végig a szüléseket. Tartsatok velünk!

Utolsó kommentek