Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Se veled, se nélküled! JÖN Klaudia és Kamilla története

Ha már az első szegedi szülésünkről lemaradtunk, akkor a másodikra egyszerűen muszáj volt odaérnünk! Szerencsére Klaudia lánya, a 14 éves Dóri időben riasztott minket, hogy édesanyjának elfolyt a magzatvize, és rögtön indulni tudtunk.

Hogy a szülés alatt mi történt Hadas Krisztával (életében először!), azt most nem árulom el, tessék megnézni vasárnap 16 órakor a LifeNetwork televízióban.

Attila, a kisbaba édesapja is bejött a szülésre annak ellenére, hogy amolyan "se veled, se nélküled" állapotban voltak Klaudiával. A kapcsolatuk azóta sem stabilizálódott - de - én szívből remélem - majd alakul ez is.

Viszont a szülés óta eltelt másfél hónap, és a kis Kamilla szépen gyarapodik. Már 55 cm és majd' 4 és fél kiló. Kicsit torkos - a védőnő szerint - de mivel anyatejes baba, az édesanyja - nagyon helyese - úgy gondolja, egyen, amennyire szüksége van.

Egyébként erős baba, már szépen tartja a fejét és rendszerint olyan mozgást produkál, mint aki mászik.

"Nagyon örülök, hogy ilyen szép kis családom van, minden nap rejteget valami új csodát! Remélem, hogy Attila is felnő a feladathoz és végre valóban egy család tudunk lenni, és Ő is átélheti ezt a sok örömöt amit én."

Nemrég Dóri leesett a lépcsőn és kifordulta a bokája. Volt nagy ijedtség, és persze kórházba kellett menni. Gabi, Klaudia barátnője jött segíteni: Dóri sírt a fájdalomtól, Klaudia egyszerre szoptatott és vigasztalta őt, majd vitték mentővel Dórit kórházba röntgenre. Kiderült, hogy szerencsére törés nincs, de Dóri a következő hetekben kevésbé ugrálhat. Így hűt jó, ha Attila vay Gabi, vagy a másik barátnő be tud segíteni.

És azóta? Ha zavar a zűr és csupa zűr a zavar!

Klaudia azt tapasztalja, hogy a 14 év korkülönbség dacára sem fenékig tejfel kétgyerekes anyának lenni.

"Hiába a 14 év korkülönbség, mégis érződik a féltékenység Dóri részéről. Bár rengeteget segít, tényleg, de talán így, kamaszként kicsit nehezen viseli, hogy nem csak Ő van a figyelem középpontjában.

Csodálom azokat az anyákat, akinek két pici gyermeke van, én nem tudom, hogyan csinálják! Én így is nehezen érem utol néha magam, akár a háztartásban, akár az ügyek intézésében.

Sokszor van úgy, hogy felébred Kamilla hajnalban és nem szeret vissza aludni, én persze folyamatosan próbálom elkerülni, hogy felébressze Dórit. Aztán egyszercsak reggel lesz, és kel a nagy tesó, aki persze szereti, ha anya készíti a reggelit, és igényli, hogy kicsit Vele is törődjek.

De ez természetes.

Aztán jönnek a reggeli teendők, de még alig kezdtem bele valamibe már Kamilla ismét fent! Akkor szopizás és végre jön a nagy lányom játszik a picivel! Dóri imádja ezeket a pillanatokat és számomra is felejthetetlenek" - mondja Klaudia.

Anyának ekkor van ideje megenni pár falatot, gyorsan elkészítenie az ebédet - ami rendszerint kicsit csúszik - és nagyjából ekkorra Kamilla nyűgös lesz. Dóri pedig - hisz maga is gyerek - kétségbe esik, hogy sír a húga.

És ekkor Klaudia ismét próbál a két lány között egyensúlyozni. Mert Dórinak is szüksége van az édesanyjára.

"Sokszor van olyan, hogy Dóri készül táncolni, vagy menne valahova, és nekem Kamilla épp a kezemben van (mint oly gyakran), és akkor jön a 'anya ugye megfésülsz? Segítesz ruhát választani?' És jön, hogy figyeljek rá is, ne csak a húgára."

Szerencsére Dóri sokat segít a házi munkában, akár a bevásárlást is elintézi, időnként besegít Attila és persze a barátnők is. Így alakult Klaudia, Dóri, Kamilla és Attila élete - filmjüket vasárnap 16 órától nézhetitek meg a LifeNetwork csatornán!

Kéky Kira

0 Tovább

"Bocs, hogy felébresztelek, de anyának elfolyt a magzatvize!" - Kamilla születése

Vasárnap reggel. Vagy inkább hajnal. 4 óra 37 perc. Csörög a telefonom. Dorina az, Szegedről.

"Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, anyának elfolyt a magzatvize!"

Szegény szülésznők hányszor ébredhetnek hasonló hívásra! Nagyon tudom becsülni érte őket. Én nem szülésznő vagyok, de mióta Hadas Krisztával a LifeNetworkon a Jön a baba sorozaton forgatom a szüléseket és vállaltuk, hogy a második évad 10 szülésénél (az első évadhoz hasonlóan) mindenképp ott leszünk, ilyen az életünk. Nem panaszként mondom, mert gyönyörű munka. Csak kissé kiszámíthatatlan.

Én például épp egy órával előtte, hajnali fél 4-kor feküdtem le aludni. De ez a munka együtt jár a fegyelmezettséggel is: amikor hívom Krisztát, és felveszi a telefont, azonnal újságíró-üzemmódba kapcsol, pedig - mint kiderült - ő is csak 3 órával előtte feküdt le. Mégis azonnal éber lesz, intézkedik, hívja Ottót, a műsor állandó operatőrét, akivel ma egyébként épp mentek volna Szegedre forgatni a másik anyukához, Emeséhez, hogy a késő délelőtti indulásból hajnal lesz. Mert helyzet van.

Bő két óra az út, a múltkor nem értünk oda időben, Emese sürgősségi császárral megszült, mikor mi nagyjából félúton voltunk. Drukkolunk, hogy Klaudia babája ne akarjon nélkülünk megszületni.

Ezúttal szerencsénk volt :) 7 óra után megérkezünk. A folyosón Klaudia nagylánya, a 14 éves Dorina és a barátnők várják a híreket bentről.

Még egyben találtuk Klaudiát, intenzív, rendszeres fájások közepette. A szülésznő, Katalin hozott neki nevetőgázt, amitől kissé elbódul az ember és kevésbé viselik meg a fájások. Kapott a popsijába egy "koktélt" is, ami segíti a méhszáj lazulását. De persze ezek csak kicsit, tényleg kicsit könnyítenek egy szülő nő terhein.

Ez van, Klaudia is tudta, hogy ezzel jár a szülés, hiszen 14 éve ugyanígy, ugyanitt szülte meg Dorinát. Csak most már több lehetőség van a csillapításra, mint akkor volt.

Míg kinn a nagylány izgult (aki azt mondta, nagyon izgult pánikban volt hajnalban, mert nem tudta, mit kell ilyenkor csinálni), addig benn Attila teszi ugyanezt.

Ő Klaudia volt barátja, aki a babája édesapja. Megígérte, hogy bejön, hogy legalább a jelenlétével próbáljon támogatást nyújtani, ha már mást nem is tud tenni ilyenkor egy férfi.

Mert mást nem tud. Mi sem, pedig szinte tapinthatóan igyekeztünk minden édesanyának valamit nyújtani, minden szülésnél. Bátorítást, egy kis humort, együttérzést - kinek mire volt szüksége.

De ez a harc mindig az anyáé, mindenki más csak kibic ebben a játszmában.

Tulajdonképpen nem tartott soká, egész gyorsan tágult Klaudia, és azt, hogy elementáris fájdalom szülni, a belőle kiszakadt kiáltásokból is tudtuk. Ősi volt, ösztönös.

A Gynotal szülést könnyítő gél vélhetőleg gyorsabbá tette kislánya útját, mert 8 óra 25 perckor Dr. Bitó Tamás szülész-nőgyógyász és Simon Katalin kezei közé szinte teljesen kerek fejjel jött világra Kamilla Fruzsina, úgy tűnik, nem sok időt töltött a szülőcsatornában. 10-es APGAR értéket kapott az orvostól, minden tökéletesen rendben volt rajta.

A kitolásnál nem volt benn az édesapa, így az orvos feltette a kérdést, ki vágja el a köldökzsinórt? Klaudia nem akarta (egy kismamánk korábban megtette ügyesen), rábeszéltük gyorsan Hadas Krisztát, hogy vállalja ő.

Életében először megtette ezt a mozdulatot, amellyel a baba eddigi 9 hónapos léte visszavonhatatlanul véget ér és az új élet elkezdődik számára. Levették a köldökzsinórvért és szövetet is, melyet a műsorban szereplő kismamák számára az FHBiobank tárol el 20 évre.

Gyors mérés és csutakolás után klasszikus, fehér pólyába öltöztették Kamillát. Az édesanyjának még volt némi dolga: megszülni a méhlepényt, kibírni a gátmetszés sebének ellátását és saját lábon átsétálni az újszülöttes ágyikóba. Kamilla eléggé elanyátlanodva kiáltotta világgá, hogy megérkezett, bár a pólya melege és érintése állítólag emlékezteti a babákat az eddigi szűk helyre, de Kamilla kitartóan követelte édesanyját.

Alighogy Klaudia lefeküdt, már vitték is ki neki a kisasszonykáját. 

Mellre tette, Kamilla pedig nem túl lelkesen, de azért szopizott egy kicsit. Végre bejöhetett az édesapa és Dorina is, úgy hagytuk őket ott, hogy lelkesen bámulták az újszülött babát.

Drukkolunk, hogy minden szépen alakuljon körülöttük és sok boldogságot kívánunk nekik!

Klaudia történetével a LifeNetwork csatornán ismerkedhettek meg a Jön a baba - Hadas Krisztával sorozat 2. évadában, ahol ismét 10 édesanya babavárásába pillanthattok bele.

Tartsatok velünk vasárnap délutánonként 16 órától! 

Kéky Kira

0 Tovább

Megkegyelmeztek Dorinának, és most kistestvére születik - Klaudia története

Volt egy kamaszlány Klaudia. Szülei elváltak, majd összeköltöztek, aztán megint elváltak. A családban volt sok veszekedés, alkoholprobléma, betegség. Nem csoda hát, hogy az igazán sehová sem tartozó lány gimnáziumból gimnáziumba, kollégiumból nevelőotthonba vándorolt. Sehol sem találta a helyét, mert sehol sem volt igazi helye. Míg a nővére jól teljesített, kiegyensúlyozottabban vette a családi kanyarokat, addig ő – ahogy mondani szokták - nehezen kezelhető, devianciára hajlamos fiatallá vált. 16 éves intézetis lány volt, amikor úgy gondolta egy fiú oldalán önálló életet kezdhet.

Valakibe, bárkibe, kapaszkodni akart.

"Míg bent voltam sokszor elszöktem Gáborhoz és többször voltam az utcán is, mint bent, ahol szörnyű volt. Mire kikerültem, már terhes voltam Dórival. Apa elvitt, hogy szakítsuk meg a terhességem, de úgy sírtam, hogy végül megkegyelmezett nekünk és megszületett Dorina."

Gondolom senkit sem ér meglepetésként, (Klaudia története ugye sajnos nem egyedi), hogy a kamaszlány végül egyedül vágott neki az anyaságnak. Dorina apjával ugyanis hamar szétmentek. Elmondása szerint édesapja segített leginkább neki. És múltak az évek. Dorina ma már 14 éves nagylány. Azzal a tudattal él, hogy őt csak az anyukája akarta, de ő viszont nagyon akarta. Anya és lánya szinte együtt nőttek fel. Most egy egyszobás albérletben laknak Szegeden, de nemsokára hárman lesznek. Klaudia a második gyermekét várja. És ismét egyedül!

Attilával a munkahelyén jött össze. Hamar összeköltöztek. Több félresikerült próbálkozás után Klaudia úgy érezte: na most végre igazi családja lesz.

"Azután jött az első terhességem, aminek mindketten nagyon örültünk. Meséket irt, amiket felolvasott az akkor még nem is gömbölyödő pocakomnak, és én nagyon boldog voltam. Végre hosszú évek után azt gondoltam, egy család leszünk és minden rendben lesz. Olyan nagyon vágytam rá és Dórival is nagyon jó kapcsolatot ápolt Attila. Annyira jó érzés volt és nem akartam elveszíteni a biztonságot, a családot és a szerelmet. Ezért gyáván viselkedve, nem mondtam el, hogy elvetéltem. Még nagyon fiatal volt a terhességem. Reméltem, hogy mihamarabb ismét teherbe esek, mert Attila nagyon szeretett volna egy saját gyereket. Így nem mondtam el neki az igazat, bízva abban, hogy nem veszítem el, és nem fog rám haragudni, hogy bár már nem az első terhességem, mégis a közös gyerekünket hordom a szívem alatt. Sajnos mire erőt vettem magamon és őszintén elmondtam mindent, Attila csalódott bennem és nem tudta megbocsájtani ezt nekem."

Jöttek a sírós, hisztérikus veszekedések, az ajtó előtt való tusakodások, amikor Klaudia megpróbálta visszatartani a férfit, aki menni akart. És mindezek Dorina előtt játszódtak. Attila ma már azt is kétségbe vonja, hogy Klaudia tényleg elvetélt-e, szerinte csak hazudott neki, hogy magához kösse. De egy közös baba most már tényleg, napokon belül megszületik. Ők pedig amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban élnek. Attila azt mondja, az apasági teszt elvégzése után természetesen gondoskodni fog gyermekéről, de Klaudiában többé nem tud megbízni, mert sokat hazudott neki. Közben Dorina hasonlóan nehéz körülmények között készül a ballagására, mint annak idején Klaudia. Imádja az anyját, várja a testvért, és ragaszkodik Attilához is. A kismama már most is alig tudja előteremteni megélhetésükre a pénzt, és hogy a baba születése után mi lesz, arról fogalma sincs.

"Én már százezerszer megbántam a történteket és szeretném helyrehozni a kapcsolatunkat, mert szerintem jó kis család voltunk. Dóri is nagyon megszerette és én is nagyon boldog voltam."

Klaudia gyerekkora óta kényszerpályán él, próbálja valahogy megvetni a lábát, de nem tudja, nincsenek eszközei, senkitől sem tanulhatta meg, hogy kell.

Most ráadásul az albérletből is mennie kell, mert nem kívánatos ott a gyereksírás. De még egyáltalán nem tudja, hogy így, mindenórásan, vagy a pár napos babával hogyan lesz képes új helyet keresni, találni maguknak. Pedig muszáj lesz.

Klaudia babája bármikor megszülethet, mi pedig rohanunk majd hozzá Szegedre.

Hadas Kriszta


 


 

3 Tovább

Jön a baba - Hadas Krisztával

blogavatar

10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Tavasszal láthatóak majd az új részek, addig itt a postr-en bepillanthattok a forgatás kulisszái mögé és élőben izgulhatjátok végig a szüléseket. Tartsatok velünk!

Utolsó kommentek