Áprilisban még azon izgultunk, hogy nehogy koraszülöttek legyenek a fiúk, most meg, június 1-én ki sem akarnak jönni - ez járt a fejemben reggel, amikor a Szent János kórház felé tartottam, Jármer Katához, Attilához és az ikrekhez. Betöltötte a 38. hetet, a fiúk pedig az ultrahangos becslések szerint elérhetik akár a 3 és fél kilót is. Fejenként!

Fájások, szülésre utaló jel sehol. És bár Kata sokáig reménykedett (bevallom, Krisztával mi is!) egy természetes ikres szülésben, ez nem jött össze, mivel az egyik baba, pont az "A" baba, aki lentebb volt, farosként találta meg a helyét. Így aztán csak a császár jöhetett szóba.

Én most láttam Katát először, és a hatalmas pocakja láttán tátva maradt a szám!

Kata várandóssága nem volt könnyű. Többször bekerült rövidebb időkre a kórházba, egy időben koraszülés veszélye is fennállt, kapott tüdőérlelőt is, aztán az utolsó 2 hónapot szinte fekve töltötte. Megérte.

Azt mondta, néha már a hátában is gyereket érzett, el sem tudja képzelni, hogyan férnek még el benn.

Mikor megérkeztünk, Attilával, a párjával békésen cseverésztek a szülőszobán, Kelenvölgyi Anikó szülésznő tüsténkedett körülötte, a magzati szívhang monitoron pedig két szám látszódott (ilyet sem láttam még!), a két baba szívhangját külön mutatta az eszköz. Részesei lehettünk egy gyors ultrahangnak, amin az operáló orvos, Dr. Hernádi Balázs szülész-nőgyógyász megkapta az információkat arról, hogy melyik babával kell kezdeni, ki lesz az elsőszülött. Aztán Katát előkészítették és Attila - arcán mosollyal palástolt aggodalommal - kísérte be leendő gyermekei édesanyját a műtőbe.

Ott aztán Dr. Hernádi Balázs olyan gyorsan vette ki a fiúkat, hogy alig volt időnk felocsúdni, máris két nagyhangú, roppant formás kispasi üvöltött a lepedőkbe bugyolálva.

Tökéletesen egészségesek voltak, Attila mégis sírt. Sírt az örömtől, megkönnyebbüléstől, sírtak vele a babák is, sírt egy kicsit Hadas Kriszta is.

Míg a műtőben levették a köldökzsinórvért és -szövetet, amit az FHBiobank tárol el 20 évre a műsorban résztvevő mamáknak, addig kinn a babákat mérték, öltöztették.

3350 és 2870 lett a súlyuk, nagyjából stimmelt a becslés, és érdekes volt hogy Attila és Kata már akkor, amikor a srácok még pocakban voltak, eldöntötték, hogy az "A" baba lesz Gergely és a "B" baba Barnabás.

Egyetlen perc különbséggel születtek meg.

Aztán, ahogy azt Attila remélte, megkapta őket egy kicsit, ő is a meztelen mellkasára vehette az ikreket. Hát, itt bizony potyogtak a könnyei a frissen avanzsált édesapának, aki csitítgatta az öklüket a szájukba tömködő, lelkesen oázó gyerekeket.

Aztán kipróbált egy nemrég hallott trükköt is: kézmosás után odaadta az ujjait a fiúknak, akik lelkesen szorongattás és cummogták, és egész jól csendben voltak az új játékszerükkel.

Aztán már csak arra vártunk, hogy Katát is behozzák, és kipróbálhassa, milyen "egyszerű" is lesz egyszerre két gyereket szoptatni.

Aztán eljött egy pillanat, amire nagyon vártunk: Kata édesapja és a babák keresztszülei is bejöhettek, és itt érte őket a meglepetés: a fiúk a két nagypapa után kapták a második nevüket, így lettek végül Gergely Károly és Barnabás András.

Katára most még kemény hetek, hónapok várnak, de hisszük, tudjuk, látjuk, hogy egymást támogatva, segítve mosolyogva veszik majd az akadályokat. Kívánunk a 2. évad utolsó babáinak és szüleinek sok boldogságot!

Történetük filmen a LifeNetwork csatornán lesz látható, az új részek vasárnaponként 16 órakor kezdődnek. Ugye nézitek?

Kéky Kira