Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Akkor aludj, amikor az ikrek alszanak!

Amikor meghirdettük a Jön a baba 2. évadát, február és április között szülő édesanyákat kerestünk, és persze egy ikres mamát mindenképp (többen is jelentkeztek). Úgy voltunk vele, hogy a május végi ikres Jármer Kata úgyis április végi lesz, mert a duplababák úgysem maradnak benn sokáig. Na jó, legfeljebb május eleje, mondtuk magunkban engedékenyen, de az még belefér. Aztán június 1-jén úgy kellett kiimádkozni a gyerekeket Kata hasából!

Kata szíve szerint természetes úton szült volna, de császár lett belőle, mert az a baba, aki elsőnek bújt volna ki, faros volt. Ez pedig a protokoll szerint - első szülés lévén - császármetszést igényel.

Azt, hogy milyen sírós-nevetős volt az a nap, a filmben láthatjátok, nem fogok most erről többet beszélni.

Viszont a szülés óta eltelt egy hónap. És amikor feltettem a kérdést Katának, hogy milyen ikres anyának lenni, akkor ezt válaszolta: álmos. És a kérdésre így válaszolt a párja, Attila is.

Kata ezt írja: "Álmos vagyok és álmos apa is. Olyan, mintha az a nap tartana még mindig, mikor hazajöttünk a kórházból, csak néha fürdünk is! A terhességem előtt is gyakran tettem fel a kérdést, hogy milyen nap van. Na. Annyi biztosan változott, hogy már nem teszem fel a kérdést. Mert nem érdekel!

Tapasztalatból mondom, hogy a már-már közhelyessé vált tanács, miszerint akkor kell aludnunk, amikor a gyerekek, aranyat ér, és nagy igazság! Pont egy hónapig csináltam végig ezeket a nappalokat és éjszakákat úgy, hogy csak az éjszakai műszak alatt engedélyeztem magamnak némi alvást, ami sokszor csak húsz perceket jelentett. Néha-néha, ha akadt két-három óra csend éjjel, már járkáltam a lakásban, és már kezdtem aggódni, hogy minden rendben van-e, miért nem kelnek.

Aztán egy hónapig bírtam. Ekkor úgy döntöttem, kiveszek egy szabadnapot. Mondtam apának is, ne lepődjön meg, ma nem fog történni semmi a lakásban, nem lesz meleg vacsi, mikor hazaér, fel sem öltözök és a telefont is lenémítom. Ugyanis eljött az a nap, amikor kipróbáltam. Végigmentünk a fent említett procedúrán, majd akárhányszor elaludtak, én melléjük feküdtem és aludtam. Vagyis feküdtem ájultan, hiszen mikor újra kelni kellett 2-3 óra múlva, azon kaptam magam, hogy a nyálam is kifolyt. Szóval Anyukák! Nem csak ikresek, mindenki, aki ilyen fáradtan éli meg az első időszakot, jelentem, aludni kell, amikor a picúrok is alszanak!"

Katáékat váratlanul érte a két baba, egyre számítottak, és - bár örömből is duplát kaptak, a nehézségek néha triplázódni látszódnak. Nincs ugyanis ehhez a hirtelen bővüléshez elég sok mobilizálható rokon, aki segít, bár a fiúk összehozták kissé a családot - de erről sem mondok többet, a filmben benne lesz minden.

Katáék történetét öröm volt forgatni, bár a végén már lassan jobban izgultunk Hadas Krisztával, mint ők. Nézzétek meg, milyen az élet két kispasival! Vasárnap 16 órakor! Úgyis durván meleg lesz, besötétítve, ventilátorral, esetleg légkondival, egy kis nasival garantált a remek mozi!
ISMÉTLÉS: Hétfő este 8-kor, és szombaton délelőtt 10-től!

Kéky Kira

0 Tovább

Az ikrek ki sem akartak jönni! - Gergő és Barnabás születése

Áprilisban még azon izgultunk, hogy nehogy koraszülöttek legyenek a fiúk, most meg, június 1-én ki sem akarnak jönni - ez járt a fejemben reggel, amikor a Szent János kórház felé tartottam, Jármer Katához, Attilához és az ikrekhez. Betöltötte a 38. hetet, a fiúk pedig az ultrahangos becslések szerint elérhetik akár a 3 és fél kilót is. Fejenként!

Fájások, szülésre utaló jel sehol. És bár Kata sokáig reménykedett (bevallom, Krisztával mi is!) egy természetes ikres szülésben, ez nem jött össze, mivel az egyik baba, pont az "A" baba, aki lentebb volt, farosként találta meg a helyét. Így aztán csak a császár jöhetett szóba.

Én most láttam Katát először, és a hatalmas pocakja láttán tátva maradt a szám!

Kata várandóssága nem volt könnyű. Többször bekerült rövidebb időkre a kórházba, egy időben koraszülés veszélye is fennállt, kapott tüdőérlelőt is, aztán az utolsó 2 hónapot szinte fekve töltötte. Megérte.

Azt mondta, néha már a hátában is gyereket érzett, el sem tudja képzelni, hogyan férnek még el benn.

Mikor megérkeztünk, Attilával, a párjával békésen cseverésztek a szülőszobán, Kelenvölgyi Anikó szülésznő tüsténkedett körülötte, a magzati szívhang monitoron pedig két szám látszódott (ilyet sem láttam még!), a két baba szívhangját külön mutatta az eszköz. Részesei lehettünk egy gyors ultrahangnak, amin az operáló orvos, Dr. Hernádi Balázs szülész-nőgyógyász megkapta az információkat arról, hogy melyik babával kell kezdeni, ki lesz az elsőszülött. Aztán Katát előkészítették és Attila - arcán mosollyal palástolt aggodalommal - kísérte be leendő gyermekei édesanyját a műtőbe.

Ott aztán Dr. Hernádi Balázs olyan gyorsan vette ki a fiúkat, hogy alig volt időnk felocsúdni, máris két nagyhangú, roppant formás kispasi üvöltött a lepedőkbe bugyolálva.

Tökéletesen egészségesek voltak, Attila mégis sírt. Sírt az örömtől, megkönnyebbüléstől, sírtak vele a babák is, sírt egy kicsit Hadas Kriszta is.

Míg a műtőben levették a köldökzsinórvért és -szövetet, amit az FHBiobank tárol el 20 évre a műsorban résztvevő mamáknak, addig kinn a babákat mérték, öltöztették.

3350 és 2870 lett a súlyuk, nagyjából stimmelt a becslés, és érdekes volt hogy Attila és Kata már akkor, amikor a srácok még pocakban voltak, eldöntötték, hogy az "A" baba lesz Gergely és a "B" baba Barnabás.

Egyetlen perc különbséggel születtek meg.

Aztán, ahogy azt Attila remélte, megkapta őket egy kicsit, ő is a meztelen mellkasára vehette az ikreket. Hát, itt bizony potyogtak a könnyei a frissen avanzsált édesapának, aki csitítgatta az öklüket a szájukba tömködő, lelkesen oázó gyerekeket.

Aztán kipróbált egy nemrég hallott trükköt is: kézmosás után odaadta az ujjait a fiúknak, akik lelkesen szorongattás és cummogták, és egész jól csendben voltak az új játékszerükkel.

Aztán már csak arra vártunk, hogy Katát is behozzák, és kipróbálhassa, milyen "egyszerű" is lesz egyszerre két gyereket szoptatni.

Aztán eljött egy pillanat, amire nagyon vártunk: Kata édesapja és a babák keresztszülei is bejöhettek, és itt érte őket a meglepetés: a fiúk a két nagypapa után kapták a második nevüket, így lettek végül Gergely Károly és Barnabás András.

Katára most még kemény hetek, hónapok várnak, de hisszük, tudjuk, látjuk, hogy egymást támogatva, segítve mosolyogva veszik majd az akadályokat. Kívánunk a 2. évad utolsó babáinak és szüleinek sok boldogságot!

Történetük filmen a LifeNetwork csatornán lesz látható, az új részek vasárnaponként 16 órakor kezdődnek. Ugye nézitek?

Kéky Kira

1 Tovább

Állunk elébe! - Katáék története

Kata szőke, tiszta tekintetű és bájosan mosolygós. Attila barna, tiszta tekintetű és kisfiúsan mosolygós. Két helyes, barátságos, fiatal, akik mindig úgy beszélnek, hogy közben mélyen a szemembe néznek. Semmi manír, nincs hamiskodás, mismásolás, őszinték és romlatlanok. Most életük legnagyobb „kalandját” élik. Ikreket várnak.

Attila az építőiparban dolgozik, Kata pedig kórházba be, kórházból ki jár. Nagyon nehéz a terhessége. Közben pedig bérelt lakótelepi lakásukat csinosítgatják. Nagyon nem veti fel őket a pénz, Kata már nem dolgozhat, Attila pedig kemény munkával teremti meg a legszükségesebbeket.

Már állnak a kiságyak, betáraztak pelenkából is, és nagyon várják a fiúkat. Igen, fiúk lesznek. Ott voltam, amikor az ultrahangos vizsgálaton kiderült a nemük. Óriási volt az öröm, mert az első sokk után, amikor kiderült, hogy két baba lesz, rögtön mindketten azt kívánták, bárcsak fiúk lennének. És lőn!

Kata és Attila nagyon régóta ismerik egymást. Nem új kapcsolat az övék, bár szerelem nemrég lett belőle. Így ír erről Kata:

Párommal egy iskolába jártunk, majd 14 év után újra keresztezték egymást útjaink…
Ami még bájosabbá teszi a történetünket az én szememben, hogy szerelmünk távkapcsolatként kezdődött, mert Attila akkoriban Svájcban dolgozott, így csak 2-3 havonta találkoztunk, amúgy pedig non-stop bekapcsolva a webkamera. (Úgy is aludtunk.) Majd a szülinapomon hazaköltözött hozzám, és 8 nappal később, az ő szülinapján megfogantak az ikrek.

Nagyon sok erőt adott már most az, mikor elcsíptem az első évad ikres részét, és ha a második évadban is terveztek ilyet, állunk elébe.

Eddig csak az volt a benyomásom, hogy a terhesség a boldogság netovábbja és egy igazi, gyönyörű élmény. Hát óriási pofont kaptam, mikor én is belevágtam. Nem gondoltam, hogy ennyire borzasztó is lehet az első időszak.”

Aztán a második, és a harmadik trimeszter sem lett sokkal könnyebb Kata számára. A hasában növekvő ikrek legyengítették a szervezetét, és kiújult egy régi gyerekkori bőrbetegsége. Nagy lila foltok, pörsenések jelentek meg az egész testén. Nem csoda hát, hogy a kismama néha nekikeseredik. Sokat van megfigyelésen a Szent János Kórházban, ahol majd szülni fog.

Kórházban fekve.Sok szuri, gyógyszer miegymás segítségével próbáljuk még kicsit maradásra bírni a kicsiket…
Én már nem aggódom, mert 2 kg fölött van mindkettő, megfelelő a fejlettségük. Szóval én megadtam magam, döntsenek az orvosok!
Az önző, rossz és a gondoskodó anya vív harcot bennem.
Nagyon várom már, hogy végre láthassam, a karjaimba vegyem őket, de azt sem bánom, ha még pihennek odabent kicsit, hiszen tudom, hogy ez nagyon fontos. (Habár már nagyon nehéznek érzem a pocakom.)
A kórházi mindennapokat viselem csak nehezen, de ennyit igazán meg kell tennem értük!
A lelki része kínoz nagyon, mert apuci csak ritkábban tud jönni, és nagyon hiányzik mindhármunknak a hangja, a keze melege a pocin, és csak úgy, egyszerűen Ő...
Reggel ötkor ébresztő és este tíz-tizenegyig nincs az a zene, könyv, séta, nasi, ami elég. Minden porcikám azt remegi, bár otthon lehetnék…
A drámakirálylány sokat sír egyedül a kórházban, de ezeken a könnycseppeken keresztül majd csak átcsusszanok a célvonalon, és már csak a meghatottságtól és a büszkeségtől leszek hajlandó sírni, mert elmondhatom, megcsináltam, megcsináltuk!
Eddigi életem legnagyobb versenyét én nyertem és a fődíj: család.”

A család az, amire mindketten nagyon vágynak. Kata és Attila szülei is elváltak, é rendkívül megviselte őket az elszakadás. Kata az édesanyjától, Attila az édesapjától került nagyon távol. De most - azt remélik - hogy a babák érkezése majd újra összehozza a családot. Volt, ami volt, spongya rá - mondják - hisz a két babának csak örülni lehet!  

Hadas Kriszta

0 Tovább

Egy hónappal az ikrek születése után végre együtt a család!

Virág, a fiatal kismama a 34. hét betöltése után szülte meg Zalánt és Milánt a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, mivel a szülés váratlanul megindult.

Az ikreket a születésük után azonnal egy emelettel feljebb, a Semmelweis Egyetem újszülött intenzív osztályára vitték.

Az egyik koraszülött babával minden rendben volt, de a másik, a kisebb súllyal született fiúcska légzésrásegítést igényelt.

Virág ezek után belázasodott. Legyengült szervezete nem bírta a megpróbáltatást, de ennek ellenére mégis hihetetlenül pozitívan, derűlátóan kezelte a helyzetet. Mindig azt mondta, ő tudja, a gyerekek jó kezekben vannak. És így is volt.

Amikor a kismama végre elhagyhatta a kórházat a fiúkat a Madarász utcai Gyermekkórházba szállították.

A legtöbb nő, teljesen érhetően ilyenkor kiborul, hiszen megszült két babát, akiket nem tarthat a kezében. Nem szoptathat, nem babusgathat. Mintha nem is lennének - én így gondoltam. De Virágot teljesen már fából faragták, mint engem. Számomra hihetetlen, de kicsit sem borult ki. Racionálisan végig gondolta, hogy a babáknak most ez a legjobb. Amikor végre elmúlt a láza, akkor minden reggel ment a Madarász utcába és Ádámmal együtt reggeltől késő délutánig a babáival volt.

Azt mondja, a szülés után, mivel nem lehetett együtt a fiúkkal csak naponta egy-két órában, sokáig fel sem fogta, hogy tényleg vannak gyerekei, hogy most már nem csak ketten vannak a férjével. Hálás volt azért, hogy később, a Madarász utcai Gyermekkórházban első szülő, tapasztalatlan anyukaként megtanulhatta, hogyan kell gondozni két gyereket egyszerre. (Eredetileg azt terveztük, hogy elvisszük egy ikres családhoz, hogy felkészítsék a teendőkre, de a sors mást akart, kórházba fekvés és szülés lett a családlátogatásból...)

Az ikrek most már végre otthon vannak a szép csobánkai házban, és Virágék továbbra sem stresszelnek. Azt mondják, ők nem akarnak fölöslegesen idegeskedni, mert boldogok, és bíznak magukban.

Most már, hogy lehet, naponta hosszabb sétákra indulnak az ikres babakocsival, melyben két pici fiú, Zalán és Milán oázik. Aztán - mivel Virág nem tudta őket eddig szoptatni - üvegből etetik őket, de Virág azt mondja, ezen sem hajlandó idegeskedni. Az igaz, hogy nem szoptatja a babákat, de ettől függetlenül, ugyanannyi szeretetet, gondoskodást kapnak a fiúk, nem sérül semmi.

Amikor Ádám, aki építési vállalkozóként dolgozik, este hazaér, jöhet a nagy fürdetési szeánsz, amikor is a melegre fűtött babaszobában az apa egyenként megfürdeti a fiúkat. A szülők nagyon fiatalok még. Fogalmuk sem volt ezidáig arról, hogy mit és hogyan kell csinálni, de valahogy mégis ideges irányszavak nélkül, lazán megy nekik. Virág és Ádám nem játsszák meg magukat, ők tényleg ilyenek!

A fürdetés után pedig jön egy kis közös babusgatás, játszás, és az esti etetés.

Virág és Ádám azt mondják, tudják, hogy most még minden könnyebb, de hiszik, ha majd a fiúk elindulnak, és igazán rossz kis kölykök lesznek, akkor is konzekvensen tartják majd magukat a laza, de szigorú szülők elveihez. Majd meglátjuk :-).

Úgy legyen! 

Hadas Kriszta

1 Tovább

Minden a kovászos uborkával kezdődött! - Így születtek meg Virág ikrei

Éjjel megfájdult a hasa Virágnak, aki egyébként arra készült - és erre ígértet is kapott - hogy ma hazamehet a Semmelweis Egyetem I-es Női Klinikájáról és a hétvégét otthon töltheti. Szóval meglátogatta a mellékhelyiséget, és mivel hasmenése mellé egy kis vérzés is társult, szólt a nővéreknek. A fájások nem voltak erősek, de elég nyilallósak voltak ahhoz, hogy valamit jelezzenek.

21. századi kismama lévén rögtön rákeresett okostelefonjával a neten, és látta: sokaknál így indul a szülés!

Kiment a nővérhez, az hívta az ügyeletest, aki a CTG és a vizsgálat után közölte: ezek bizony fájások, rendszeresek. A méhszáj is papírvékony - ebből szülés lesz, nem pedig hazamenetel!

Virág hívta a férjét telefonon, a férje minket reggel háromnegyed 7-kor - mindannyian felkerekedtünk, és a Semmelweis Egyetemen, a műtőben találkoztunk össze.

Virág babái közül az egyik beállt szépen fejjel lefelé, a másik viszont farfekvéses maradt. Egyébként is programozott császár volt az esélyes, de azért arra nem számítottak, hogy a 34. héten lesznek meg a srácok! Az édesapa szerencsére nem felejtette otthon az FH Bioban köldökzsinórvér-őssejtes csomagját - nekik kettő volt, hiszen ikrek születnek.

Virág epidurális érzéstelenítést kapott, és innentől fájdalom nélkül, tulajdonképpen mosolyogva várta az ikreket, beszélgetett a férjével, aki azt mondogatta: "hát, voltam már ennél nyugodtabb is!"

A műtőben nagyon jókedvű, összeszokott csapat dolgozott Virág pocakján Dr. Joó József szülész-nőgyógyász vezetésével, míg a férj Virág fejénél ült, biztonságban, zöld lepedővel elválasztva a látványtól.

Dr. Joó József Gábor emelte ki a 34. hétre született ikreket, akik azonnal felsírtak :)

Levették a köldökzsinórvért mindkét babától, a szetteket elszállítják az FH Biobankba 20 éves megőrzésre.

Egy röpke pillanatra megmutatták a fiúkat az édesanyjuknak és a boldog apának, aztán elvitték őket mérni, vizsgálni.

Mivel azért relatíve picik (bár 34. hétre teljesen jó ez a súly!), ezért a kisebbik fiúcskát, Milánt (1970 grammosan) elvitték inkubátorba, kap egy kis légzéstámogatást.

Zalánnak minderre nincs szüksége, a maga 2230 grammjával strammul vette az akadályokat :)

Míg a fiúk első pillanatait Hadas Kriszta rögzítette egy kamerával, addig én a műtőben maradtam Virággal és férjével.

Ádámmal azt beszélték meg (míg a csapat összevarrta Virágot), hogy mi lesz a hétvégi program. A férj szerint nagy tejfakasztó bulit kell rendezni, de hogy ő nagyot fog inni a barátokkal az ikrek egészségére, az biztos :)

Virág még néhány órát fekve marad, addig Ádám telefonjáról nézheti a fiait, de kora délután talán már személyesen is találkozhat velük :)

A LifeNetwork csapata, a Jön a baba - Hadas Krisztával stábja gratulál a családnak, köszönjük a Semmelweis Egyetem segítőkész befogadását!

Virágék történetét a szeptember 21-én, 15 órakor induló sorozatunkban követhetitek nyomon a LifeNetwork csatornán.

Kövessetek minket, mert Eszter mindenórás - az Ő szülésénél is ott leszünk!

Kéky Kira


1 Tovább
«
12

Jön a baba - Hadas Krisztával

blogavatar

10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Tavasszal láthatóak majd az új részek, addig itt a postr-en bepillanthattok a forgatás kulisszái mögé és élőben izgulhatjátok végig a szüléseket. Tartsatok velünk!

Utolsó kommentek