Kata szőke, tiszta tekintetű és bájosan mosolygós. Attila barna, tiszta tekintetű és kisfiúsan mosolygós. Két helyes, barátságos, fiatal, akik mindig úgy beszélnek, hogy közben mélyen a szemembe néznek. Semmi manír, nincs hamiskodás, mismásolás, őszinték és romlatlanok. Most életük legnagyobb „kalandját” élik. Ikreket várnak.

Attila az építőiparban dolgozik, Kata pedig kórházba be, kórházból ki jár. Nagyon nehéz a terhessége. Közben pedig bérelt lakótelepi lakásukat csinosítgatják. Nagyon nem veti fel őket a pénz, Kata már nem dolgozhat, Attila pedig kemény munkával teremti meg a legszükségesebbeket.

Már állnak a kiságyak, betáraztak pelenkából is, és nagyon várják a fiúkat. Igen, fiúk lesznek. Ott voltam, amikor az ultrahangos vizsgálaton kiderült a nemük. Óriási volt az öröm, mert az első sokk után, amikor kiderült, hogy két baba lesz, rögtön mindketten azt kívánták, bárcsak fiúk lennének. És lőn!

Kata és Attila nagyon régóta ismerik egymást. Nem új kapcsolat az övék, bár szerelem nemrég lett belőle. Így ír erről Kata:

„Párommal egy iskolába jártunk, majd 14 év után újra keresztezték egymást útjaink…
Ami még bájosabbá teszi a történetünket az én szememben, hogy szerelmünk távkapcsolatként kezdődött, mert Attila akkoriban Svájcban dolgozott, így csak 2-3 havonta találkoztunk, amúgy pedig non-stop bekapcsolva a webkamera. (Úgy is aludtunk.) Majd a szülinapomon hazaköltözött hozzám, és 8 nappal később, az ő szülinapján megfogantak az ikrek.

Nagyon sok erőt adott már most az, mikor elcsíptem az első évad ikres részét, és ha a második évadban is terveztek ilyet, állunk elébe.

Eddig csak az volt a benyomásom, hogy a terhesség a boldogság netovábbja és egy igazi, gyönyörű élmény. Hát óriási pofont kaptam, mikor én is belevágtam. Nem gondoltam, hogy ennyire borzasztó is lehet az első időszak.”

Aztán a második, és a harmadik trimeszter sem lett sokkal könnyebb Kata számára. A hasában növekvő ikrek legyengítették a szervezetét, és kiújult egy régi gyerekkori bőrbetegsége. Nagy lila foltok, pörsenések jelentek meg az egész testén. Nem csoda hát, hogy a kismama néha nekikeseredik. Sokat van megfigyelésen a Szent János Kórházban, ahol majd szülni fog.

Kórházban fekve.„Sok szuri, gyógyszer miegymás segítségével próbáljuk még kicsit maradásra bírni a kicsiket…
Én már nem aggódom, mert 2 kg fölött van mindkettő, megfelelő a fejlettségük. Szóval én megadtam magam, döntsenek az orvosok!
Az önző, rossz és a gondoskodó anya vív harcot bennem.
Nagyon várom már, hogy végre láthassam, a karjaimba vegyem őket, de azt sem bánom, ha még pihennek odabent kicsit, hiszen tudom, hogy ez nagyon fontos. (Habár már nagyon nehéznek érzem a pocakom.)
A kórházi mindennapokat viselem csak nehezen, de ennyit igazán meg kell tennem értük!
A lelki része kínoz nagyon, mert apuci csak ritkábban tud jönni, és nagyon hiányzik mindhármunknak a hangja, a keze melege a pocin, és csak úgy, egyszerűen Ő...
Reggel ötkor ébresztő és este tíz-tizenegyig nincs az a zene, könyv, séta, nasi, ami elég. Minden porcikám azt remegi, bár otthon lehetnék…
A drámakirálylány sokat sír egyedül a kórházban, de ezeken a könnycseppeken keresztül majd csak átcsusszanok a célvonalon, és már csak a meghatottságtól és a büszkeségtől leszek hajlandó sírni, mert elmondhatom, megcsináltam, megcsináltuk!
Eddigi életem legnagyobb versenyét én nyertem és a fődíj: család.”

A család az, amire mindketten nagyon vágynak. Kata és Attila szülei is elváltak, é rendkívül megviselte őket az elszakadás. Kata az édesanyjától, Attila az édesapjától került nagyon távol. De most - azt remélik - hogy a babák érkezése majd újra összehozza a családot. Volt, ami volt, spongya rá - mondják - hisz a két babának csak örülni lehet!  

Hadas Kriszta